Májusban Jeránek Tamás veszi át a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját a tizenegy év után távozó Dale A. Martintól.

A Siemens Zrt. szerdai bejelentése szerint 2021. május 1-jétől Jeránek Tamás (képünkön) váltja a vállalat élén a nyugdíjba vonuló Dale A. Martint. A Siemens következő elnök-vezérigazgatója 2012 óta dolgozik a társaságnál a Digital Industries terület vezetőjeként, tavaly óta pedig a Siemens igazgatóságának is a tagja. Irányítása alatt többszörösére növekedett a vállalat egyik legfontosabb üzletágának forgalma, megduplázódott az ott dolgozó munkavállalók létszáma, és nagyszabású digitalizációs projekteket vittek végbe autóipari, gumiipari, gyógyszeripari, vegyipari, fém- vagy cementipari megrendelőknél is.

A közleményben Jeránek Tamás a digitalizáció erősítését és az ipar 4.0 víziójának gyakorlati megvalósítását emeli ki a Siemens ügyfeleinek mostani célkitűzései közül. Saját feladatának ennek megfelelően azt tartja, hogy a Siemens a legjobb megoldásaival támogassa versenyképességük növelését, és azt, hogy az ügyfelek kihasználhassák a valós fizikai és digitális világ összekötésének előnyeit.

A vállalat Dale A. Martin irányítása alatt vált meghatározóvá a magyar piacon az ipari digitalizáció vagy az automatizálás területén, de a leköszönő elnök-vezérigazgató az ipari innováció és az oktatás aktív támogatójaként fontos szerepet játszott a közép- és felsőfokú duális képzési programok magyarországi elindításában is. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja, 2020-ig pedig négy éven át dolgozott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségében. Kiemelkedő tevékenységéért idén tüntették ki a Magyar Érdemrend középkeresztjével.

Közösség & HR

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.