Energiaipari szakembert igazolt a Vodafone Magyarország Budai J. Gergő novemberben megüresedett posztjára. 2021. január 4-étől dr. Orbán Anitát nevezték ki a távközlési cég vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi posztjára. Az új vezető, aki a Tellurian LNG fölgázipari vállalat londoni leányvállalatától érkezett a Vodafone-hoz, egyúttal az igazgatótanács tagja is lesz. Budai nem távozott a vállalatcsoporttól: novembertől átvette az újonnan alakult Vodafone-leányvállalat, a cég passzív infrasturktúráját üzemeltető Vantage Towers irányítását.
Mint a vállalat közleménye írja, Orbán Anita a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után pénzügyi kontrollerként kezdte pályafutását a Magyar Telekom jogelődjénél, a Matávnál. Ott azonban mindössze egy évet töltött. 1998-ban az Egyesült Államokba költözött, és a Tufts Egyetemen folytatta tanulmányait, ott szerzett PhD fokozatot is. 2008-ban könyve is megjelent az USA-ban közép-európai energetika témában.

Dr. Orbán Anita
2008-ban már energetikai szakemberként tért vissza Magyarországra. Két évig a Constellation Energia Intézet vezetője, majd 2010-től a Külügyminisztériumban foglalkozott energiaügyekkel, dolgozott az energiabiztonság nagyköveteként és a Duna-menti országok energetikai együttműködési bizottságának elnökeként is. Mint a HWSW írja, a 2010-ben az országgyűlési választásokon is elindult a Fidesz újbudai egyéni jelöltjeként, de egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett.
2015-től Londonban folytatta pályafutását. Két évig dolgozott a Cheniere Marketing LTD főtanácsadójaként, majd kinevezték a Tellurian LNG londoni leányvállalatának nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökévé. 2018-ban elnyerte a Budapest Energy Summit díját, a The Woman Energy Executive of the Yeart. Orbán Anita jelenleg is több nemzetközi szakmai szervezet tanácsadó testületének tagja.
A Vantage Towers Magyarországhoz távozó Budai 2021. január 31-ig marad a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak