A telekommunikációs cég marketinkommunikációs tevékenységét márciustól Kovács András Péter fogja össze.

2024 márciusától Kovács András Péter vezeti a Yettel Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóságát, és felel a telekommunikációs márka építéséért és marketingkommunikációs tevékenységéért - adta hírül a vállalat.

Kovács András Péter
Yettel Magyarország

A frissen kinevezett vezető 14 éve tölt be különböző pozíciókat a hazai marketingkommunikációs szakmában. A 37 éves szakember ezalatt gyártott tévéműsort a TV2-nek, dolgozott ügynökségi oldalon az ACG kreatív ügynökségnél, és kétszer is megfordult a Magyar Telekom kampánycsapatában, legutoljára mint osztály-, illetve szegmensvezető, ahonnan a Yettelhez érkezik.

Korábban az RTL Magyarországnál a vezérigazgató kommunikációs tanácsadójaként dolgozott, illetve építette a nemzetközi országmárkát a 2024-es Budapesti Olimpiai és Paralimpiai pályázaton, és a Magyar Turisztikai Ügynökség márka főosztályvezetőjeként.

Kinevezése kapcsán Kovács András Péter elmondta, hogy többek között azon szeretne dolgozni csapatával, hogy "az emberekkel megismertethessük a digitalizáció adta lehetőségeket egy igazán dinamikus telco tolmácsolásában".

(Kép: Yettel)

Közösség & HR

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.