Az Európai Parlament jogi szakbizottsága szerdán 15:10 arányban szavazta meg az internetes szerzői jogok reformjának tervezetét. Az új szabályozást a plenáris szavazást követően még az uniós tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk, sőt a szabályok életbe léptetése is évekig tart, és az is valószínű, hogy a tervezet az egyeztetések során tovább alakul majd a jelenlegi formájához képest. Ettől függetlenül az online szerzői jogi kötelezettségek szigorítása már itt van a kanyarban, jelentőségét pedig sokan az új uniós adatvédelmi rendelethez (GDPR) mérik.

Miért annyira nagy dolog ez?

Az Európai Bizottság már két évvel ezelőtt javaslatokat tett rá, hogy biztosítani kell az előadók és alkotók (közvetve a kiadók) számára a méltányos jogdíjak beszedésének lehetőségét a tartalmakat terjesztő internetes szolgáltatóktól. A probléma lényege, hogy a hagyományos médiumokkal (tévé, rádió) vagy az újkori, dedikált tartalomdílerekkel (pl. Spotify) szemben olyan online platformok is működnek, amelyek nem számítanak tartalomszolgáltatónak, mégis arra épül az üzleti modelljük, hogy a mások által előállított anyagokat terjesztve értékesítik a látogatottságukat.

Erre az egyik leglátványosabb példa a YouTube, amely a jelenlegi, sok tekintetben túlhaladott szabályozás értelmében csak egy tárhely, ahová bárki feltöltheti a videóit. A felállás azonban nagyon sokat változott az oldal indulása óta: a YouTube felhasználói bázisa már a kétmilliárdos nagyságrendet közelíti, a platform felépítése és működése pedig száz százalékban a tartalomszolgáltatásról szól. Igaz, hogy a videómegosztó fizet a jogtulajdonosoknak, azonban az arányokat tekintve fillérekről van szó, mindezt ráadásul egy megegyezéses rendszerben.

Ahogy a Facebook is kézzel-lábbal tiltakozik a médiaszolgáltatói besorolás ellen (miközben nyilvánvalóan ilyen tevékenységet végez), úgy a YouTube is technológiai szolgáltatóként bújik ki az olyan jogi visszaélések felelőssége alól, amelyeket alapból a felhasználók követnek el, a cég mindössze az eszközt biztosítja a visszaélések elkövetéséhez.

Az Európai Bizottság ennek a felemás helyzetnek vetne véget az új szabályozással. Egyrészt lehetővé tenné a tartalmat előállító médiacégeknek, hogy megfizettessék mondjuk a keresőszolgáltatásokkal a cikkek idézetekkel gazdagított listázását (hiszen a keresők erre építik a látogatottságukat, amit hirdetési dollárokra váltanak). Másrészt arra kötelezné az online platformokat, hogy előzetesen filterezzék a felhasználóik által feltöltött anyagokat, szükség esetén licenceket rendelve a megjelenítendő tartalomhoz.

Zéró összegű játéknak tűnik

A szabályozás persze nem csak a videókra vagy a zenére vonatkozik, és egyelőre rejtély, hogy miként lehetne átültetni a gyakorlatba. A filterezés ugyanis nyilvánvalóan nem oldható meg emberi munkaerővel, a folyamatosan ömlő adattömeg algoritmikus szűrése pedig több problémát idézhet elő, mint amennyi hasznot hajtana. Egy nagy csomó tudományos, tájékoztató vagy akár művészi jellegű anyag tűnne el a netről, sőt abban is biztosak lehetünk, hogy az automatizált rendszerek nem lesznek képesek megbízhatóan szűrni a paródiát vagy az idézeteket, nem beszélve a forráskódokról – hiszen a közzétett programkódok is simán a szerzői jogi szabályozás hatálya alá esnek majd.

A filterezés drága lenne, amire önmagában még mondhatjuk, hogy a netes üzletnek is legyenek meg a maga költségei. Ennél sokkal érdekesebb, hogy a licencek beszerzését például milyen módon képzeli el a szabályozó: a YouTube nyilván nem fogja egymagában eldönteni ezeket a kérdéseket, és a kiadók sem lesznek kisegítve, ha a remélt jogdíjak mellé naponta fel kell majd dolgozniuk kismilliárd lekérdezést az online szolgáltatók részéről.

A cenzúra akkor válik tökéletesen kontraproduktívvá, amikor – a GDPR megfelelőség mintájára – biztos ami biztos alapon szűrik majd a tartalmat: ami nem jelenik meg, abból baj sem lehet. Végül az ellenzők rámutatnak, hogy az ilyen jellegű szabályok mennyire rugalmasak tudnak lenni azoknak a kormányzatoknak a kezében, amelyek a szerzői jogi vonatkozásoktól függetlenül, teljesen más okokból akarják kozmetikázni a szólásszabadságot.

Az uniós szabályozóknál a jelek szerint a kiadói lobbi áll nyerésre, a tervezet kritikáját viszont nem csak az üzletileg ellenérdekelt oldal fogalmazta meg. Ott van például az online pionírok (Jimmy Wales, Tim Berners-Lee, Vinton Cerf és mások) közös levele, amely felhívja rá a figyelmet, hogy az internet nyílt platform jellege alapjaiban változna meg az automatizált megfigyeléssel és a felhasználók ellenőrzésével.

Azt mindenki elismeri, hogy az alkotóknak méltányos ellentételezés jár, ha munkájukat felhasználják a digitális térben. A levél szerint azonban az értékhézagra hivatkozó szerzői jogi lobbisták tökéletesen félreértelmezik a szerzői jogok fogalmát, legyen szó közösségi érdekekről, a jogi értelemben való tisztességes felhasználásról, vagy akár arról a praktikus megfontolásokból meghatározott toleranciazónáról, amelybe az ártalmatlan felhasználási gyakorlatokat kellene sorolni.

A net nem egyenlő a YouTube-bal

Mindez az Európai Szövetség a Szabadságjogokért (Liberties) szerint már az uniós polgárok olyan alapjogait veszélyezteti, mint amilyen a szólásszabadság. A lapkiadók ezzel szemben üdvözölték a szakbizottság döntését, és nyilvánvalóvá tették a maguk szempontjait. Szerintük az internet annyira lehet hasznos, amennyire hasznos a rajta közzétett tartalom; az új szabályozás ösztönzi azokat a befektetéseket, amelyek a profi, változatos, tényszerű anyagok létrehozását célozzák. A zeneipari kiadók képviselői is triumfálnak. A BBC az Impala elnökét idézi, aki szerint egyszerű a képlet: ha zenét akarsz terjeszteni, fizesd meg a jogdíjakat.

Más kérdés, hogy a tervezet értelmében nem csak ebben az esetben kellene megfizetni a jogdíjakat. Sőt igazából még senki sem tudja, hogy milyen esetekről is lenne szó, hiszen az uniós jogalkotó alapvető fogalmak meghatározásával is adós, és már korábban megjelentek azok a becslések, amelyek alapján a "link tax", vagyis a keresési átirányítások után fizetett díjak rendszere összességében nem hogy bevételt, de bevételkiesést termelne a kiadóknak.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az EB nem igazán képes különbséget tenni a nagy dotkom multik, illetve a teljes internet között; kérdés, hogy a lendületes belépő után mennyire lesz képes a fűnyíróelvű szabályozás finomhangolására.