A tavaly év eleji, járvány előtti számokhoz képest majdnem három és félszer többen vannak, ami azt is meghatározza, hogy milyen digitális termékek formálják majd az életünket a közeljövőben.

Az erőltetett ütemű digitalizációra minden üzleti szereplő hatalmas lehetőségként tekint, kérdés persze, hogy milyen típusú alkalmazások és termékek válnak igazán népszerűvé a felhasználók körében. Az Amplitude The Product Report 2021 című jelentésében éppen a felhasználói tábor növekedése alapján próbálta azonosítani azt a 20 termékkategóriát, amelyik a közeljövőben a leginkább látványos felfutás előtt állhat.

Érdekes, hogy ezúttal a top20-as mezőnyben sok nagyvállalatoknak kívált B2B megoldás is felbukkan: ezek gyors elterjedése azt jelzi, hogy a mai vállalkozásoknak nagy szükségük van (vagy lenne) az olyan eszközökre, amelyek megkönnyítik a távmunka bevezetését és menedzselését, illetve a hibrid munkavégzés megszervezését. Ez utóbbi a belátható jövőben is folytatódik, de ahogy már kiderült, a kialakítása egyáltalán nem triviális dolog.

Bár a digitális átalakulás minden iparágat meghatároz, egyesekre nagyobb ütemű bővülés jellemző, mint másokra. Az Amplitude tanulmánya szerint a trend különösen a fintech iparban látványos, köszönhetően a felhasználás exponenciális növekedésének. Fellendült emellett az e-kereskedelmi tevékenység és a digitális kiskereskedelmi megoldások bevezetése is, amit jól mutat, hogy 2020 tavaszán az e-kereskedelmi aktivitás majdnem egyetlen hónap alatt növekedett 60 százalékkal.

Egy évvel később az ágazat még mindig stabilan tartja magát, és 56 százalékos növekedést mutat az előző év januárjához képest. A fintech termékek napi aktív felhasználóinak száma még ennél is sokkal gyorsabban bővül, 337 százalékkal magasabb a világjárvány előtti időszakhoz, 2020 januárjához viszonyítva. Az adatokegyébként érdekes kulturális trendeket is mutatnak egészen az olyan alkalmazások népszerűségének alakulásáig, mint amilyenek a pizzarendelő, a túra- vagy akár a vadászati applikációk.

Barátkozzunk az adatértés fogalmával

A digitális szolgáltatások elemzésével és optimalizálásával foglalkozó Amplitude legfrissebb anyagához már 1200 vállalat 6 ezer digitális termékének adatait használta fel, Behavioral Graph adatbázisa pedig havonta több mint 900 milliárd adatpontot követ nyomon. A The Product Report 2021 a tavaly januári és idén augusztusi eseményadatok alapján szemlélteti a digitális termékek helyzetére nézve reprezentatív trendeket az egyes régiókban és iparágakban.

A 20 "legforróbb" termék között már 7 fintech márka szerepel, megelőzve például az utazási és szállásfoglalási alkalmazásokat is. Ezeknek az időleges fellendülést követően ismét betett az új koronavírus delta variánsának megjelenése, így összességében még mindig 18 százalékkal elmaradnak a pandémiát megelőző aktivitástól. A digitális termékek használata azonban általánosságban ne m csak emelkedik, de augusztusban már több mint másfélszerese volt a járvány előtti mutatókhoz képest.

A földrajzi lebontásban az Európát is magában foglaló EMEA régióban különösen hasítanak a fintech termékek, a német Vivid és a brit Zopa befektetési, illetve kölcsönügylet-alkalmazásai az Amplitude listájának 2. és 4. helyén állnak. Az élen az izraeli Wordtune mesterséges intelligenciára épülő írástámogató bővítménye szerepel, megelőzve a fentieken túl a norvég Oda élelmiszer-kiszállítási szolgáltatását vagy a francia PhotoRoom képszerkesztőt.

A jelentés megállapítja, hogy ma már egyre kevesebb értelme van kereskedelemről és e-kereskedelemről beszélni, amennyiben a digitális vonal az alaptevékenység szerves részévé válik. Az adatokhoz való hozzáférés demokratizálódása, illetve a betekintést korlátozó akadályok lebontásának megtérülése azt is jelenti, hogy a termékelemzés már nem csak a hagyományosan ezzel foglalkozó szakemberek asztala, a szervezeteknek pedig mindenképpen érdemes befektetniük az adatértés (data literacy) kiterjesztésébe, hogy gyorsabban hozhassanak jobb döntéseket, ezen keresztül pedig megváltoztassák az ügyfélélményt.

Piaci hírek

Bug bounty programot hirdetett a legaktívabb hekkercsoport

Nem ismert sérülékenységek felfedezéséért általában az érintett cégek szoktak fizetni biztonsági szakembereknek. Ebben az esetben viszont egy bűnözői csoport ajánlott díjazást azoknak, akik hajlandók velük együttműködni.
 
Éltek már vissza a bankkártyaadataival? Ha nem, akkor azt nagy valószínűséggel egy csalásfelderítő rendszernek köszönheti.

a melléklet támogatója a Balasys

A Világgazdasági Fórum figyelmeztetése szerint jelentős szakadék tátong a C-szintű vezetők és az információbiztonságért felelős részlegek helyzetértékelése között.

A járvány üzleti vezetőt csinált a CIO-kból

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2022 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.