Egy friss felmérés szerint a C-szintű menedzserek hozzáállása is minőstett biztonsági kockázatokat jelent az informatikai szervezetekre.

A biztonsági kockázatmenedzsment szoftvert és -szolgáltatásokat fejlesztő RedSeal hétfőn tette közzé annak a felmérésnek az eredményeit, amelyet a cég megbízásából az Atomik Research készített el június folyamán félezer informatikai szakember bevonásával. Bár a kaliforniai székhelyű társaság ezúttal a brit szakemberek véleményét szondázta, a kutatás megállapításai tájékoztató jelleggel más piacokon is érdekesek lehetnek, különös tekintettel a vállalati felső vezetőkkel kapcsolatos megállapításokra.

Az anyagból kiderül, hogy az IT-sok úgy érzik, nincs tényleges kapcsolatuk a C-szintű menedzserekkel: 92 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy létezik speciálisan a (vezér)igazgatókra szabott biztonsági terv a kibertámadások és az adatszivárgások elkerülésére, 52 százalékuk szerint a szervezetek vezetői ezekre nincsenek tekintettel. A megkérdezettek 10 százaléka arról is beszámolt, hogy a vezetők egyenesen aktív szerepet játszanak a kockázatok vagy hátső kapuk kialakításában, 14 százalék pedig biztos benne, hogy a CEO-ja nem kapott semmiféle kiberbiztonsági tréninget.

Mindez elsősorban olyasmit jelent, hogy az amúgy is sokat utazó topmenedzserek egyre több internetre is csatlakozó eszközt használnak otthonukban vagy a szállodákban, amiből az is következik, hogy kiemelt célpontjai lehetnek a kiberbűnözőknek. Az árakkal és kényelmi szolgáltatásokkal versengő okos eszközöknél a biztonság gyakran másodlagos szempont, és bizonyos termékek – például az okos hangszórók – még akkor is kompromittálják a személyiségi jogok vagy a magánélet védelmét, ha rendeltetésszerűen használják őket.

Nem csak a védekezést, a kármentést is meg kell tervezni

A probléma nyilvánvalóan még nagyobb, ha a felhasználó egy olyan CEO, aki üzleti vagy az állami hírszerzésben felmerülő szempontok alapján különösen érdekes a támadók számára, miközben széleskörű és magas szintű hozzáféréssel rendelkezik a vállalati hálózatokhoz, magára pedig úgy tekint, mint aki felette áll a szervezeten belül alkalmazott szabályoknak. Nem véletlen, hogy a válaszadók háromnegyede szerint a felső vezetőknek sokkal több figyelmet kellene fordítaniuk a kiberbiztonságra, különösen, ha annak hiányában még az ügyfelek adatait is veszélybe sodorhatják.

A felmérésből egyébként kiderül, hogy az IT-sok szerint az üzleti oldal általában már komolyan veszi az informatikai biztonságot. Kétharmaduk arról számolt be, hogy szervezeténél léteznek jól meghatározott és tesztelt tervek az esetleges incidensekre adott válaszokhoz. Ennek kapcsán felhívják a figyelmet arra a szempontra, hogy a mai, komplex és kölcsönös függőségekre épülő rendszerekben elkerülhetetlen, hogy egy-egy kibertámadás időnként sikeres legyen. A túlélés záloga ilyen esetekben az, hogy létezik-e hatékony terv a sikeres támadások kezelésére.

A RedSeal felmérésének publikus kivonata innen érhető el, és a fentiek mellett más témákat is érint, elsősorban az okos eszközök használata során felmerülő kockázatokról szólva. Kiderül belőle például, hogy ötből négy IT-szakember elismeri, saját szervezetének rendszereit korábban már feltörték valamilyen módon – ehhez képest a hivatalos statisztikákban mindössze tízből négyes arány szerepel. Ugyanilyen érdekes, hogy a brit vállalatok 42 százalékánál egyáltalán nincs semmilyen terv az ügyfelek tájékoztatására az adatvesztéssel járó támadások nyomán, a cégek negyedénél pedig egy nagyobb horderejű incidensről alapértelmezett módon csak a CEO-t értesítik.

Biztonság

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.