Az Ubuntu Edge mobil a közösségi finanszírozás rekordere lett, de a kívánt összeg még mindig nagyon messze van.
Féltávnál mi is megemlékeztünk a Canonical Ubuntu Edge projektjéről, és már akkor látszott, hogy a 32 millió dollár csak nehezen lehet meg 30 nap alatt. Sőt, mindez már induláskor is sejthető volt, de az benne volt a történetben, hogy az Ubuntu alapú mobilkészülék lehet az első olyan crowdfunding tétel, ami az összes addigi rekordot megdönti. Ez meg is történt: 6 nappal a lejárat előtt az Indiegogo hivatalosan bejelentette, hogy a 10 267 000 ezer dollárt meghaladó összeggel az Ubuntu Edge a valaha volt legsikeresebb közösségi finanszírozási kampány.

Csúcsok csúcsa  Sokan persze nem tartják igazi eredménynek mindezt, mivel az eddigi csúcstartó, a 10 millió 260 ezer dollárt összegyűjtött Pebble okosóra megvalósult, bár az ötletgazdák azóta is csak küzdenek az igények feldolgozásával és az elkészült órák kiküldésével. Az Indiegogo gyorsan összedobott egy infografikát az Ubuntu Edge eredményeiről, amiből kiderül, hogy a közel 10 és félmillió dollárt összesen 63 ország 22 ezer adakozója ajánlotta fel. A legtöbben az Egyesült Államokból, Németországból és Svédországból mutattak aktivitást, a legdrágább csomag pedig a 80 ezer dolláros opció volt, amit a Bloomberg vásárolt meg.

Az Ubuntu Edge eredményei 
(a kép nagyítható)

Ha valamilyen csoda folytán mégis összejönne a fennmaradó 21 millió dollár, akkor a Canonical 40 ezer mobilt szállítana le 2014 májusáig. Ellenkező esetben azonban marad az elutalt összegek visszatérítése, és a tanulságok szorgos feljegyzése. Azokból ugyanis van jócskán: Mark Shuttleworth, a Canonical vezetője a BBC-nek adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy a projekt körül kialakult felfokozott érdeklődés őket is meglepte, és ami még fontosabb: nem csak a mobiltelefon rajongók aktivizálták magukat, hanem befektetők és gyártók is érdeklődtek (különösen az Ázsiai térségből jött sok üzleti megkeresés). Shuttleworth szerint az Ubuntu Edge filozófiája most még túlságosan „meredek” a szolgáltatók számára, szerinte ez olyan, „mintha legalább két évet ugrottunk volna előre az időben”



Reklámnak tökéletes volt 
A másik bökkenő a magas ár lehetett, hiszen a 600 dolláros vételár csak az első napon élt, onnantól kezdve a legalacsonyabb összeg 830 dollár volt. Csak két hét elteltével nyúltak hozzá és alakították át az ajánlatokat, de a 700 dollár (közel 160 ezer forint) így is húzósnak számít, még akkor is, ha tudjuk, hogy igényes, és erős készülékről van szó.

Shuttleworth még mindig reménykedik abban, hogy van esélye a kampánynak, de azzal mindenki egyetért, hogy legfeljebb akkor érhetik el a 32 milliót, ha több, nagy összegű támogatás fut be. Ha nem is lesz meg a cél, a Canonical elérte, hogy a fél világ a rekorder mobilról beszéljen, ami az Indiegogo eddigi csúcstartóját (Scanadu Scout, 1 664 176 dollár) sokszorosan haladta meg. Az Ubuntu Edge kampánya augusztus 21-én zárul le.

A rajongókkal fizettetnék ki az Ubuntu mobilt 
Bajban van az Ubuntu mobil projekt
100 ezer felett a Kickstarter projektek száma 

Megkongatta a vészharangot az Anthropic, annyira felgyorsult az MI fejlődése

A Claude MI gyártója arra szólította fel a meghatározó mesterségesintelligencia-kutató vállalatokat, hogy közösen, koordinált módon lassítsák le a munkát, mielőtt az emberek tényleg elveszítenék az irányítást az önfejlesztésre is képes rendszerek fölött.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.