Az IBM eladná chipgyártó üzletágát, és még fizetne is, hogy vigyék, csak épp kevesebbet, mint amennyit a potenciális vevő kérne – írja a Bloomberg.

Furcsa megállapodás körvonalazódott az IBM és az arab tulajdonú GlobalFoundries (GF) között (a cég két éve vált le teljesen az AMD-ről): az IBM felajánlott egymilliárd dollárt, hogy a GF átvegye félvezetőgyártó üzletágát, ami egyébként veszteséges.

A tárgyalások azonban nem jártak sikerrel, mert a GF épp a dupláját kérte, hogy ellensúlyozhassa az üzletág veszteségeit. A Bloomberg úgy értesült, hogy a részleg, amely a saját célra gyártott chipek előállítása mellett bérgyártást is vállal, mintegy 1,5 milliárdos veszteséget hoz össze évente 2 milliárd bevétel mellett. Ráadásul folyamatosan csökken a súlya is: a legutóbbi üzleti évében 17 százalékkal esett vissza a cég ebből származó bevétele, és mindössze 2 százalékát adja az IBM teljes éves bevételeinek.

A GF érdeklődését amúgy sem a gyár, hanem a részlegben felhalmozott tudás és a szabadalmak keltették fel. Az East Fishkill-i mikroelektronikai üzemet (a fenti képen), ami építésekor még az egyik legkorszerűbb févezető-gyértó üzem volt, gyakorlatilag értéktelennek tartja a vevőjelölt, legalábbis a Bloomberg értesülései szerint.

Ahhoz, hogy az IBM versenyben maradjon a félvezető-gyártásban, nagyon sokat kellene költeni az üzletágra és a gyárra. A cég egyébként korábban be is jelentette, hogy az alapkutatásokkal nem hagy fel, a következő öt évben több milliárdot szán új félvezető technológiák fejlesztésére.

A részleg eladása beleillene az IBM átalakítási stratégiájába, melynek fontos eleme a gyengén muzsikáló részlegek értékesítése. Így az sem lehetetlen, hogy bár most a tárgyalások megszakadtak, a felek álláspontja megváltozik, és mégis összejön a furcsa adás-vétel.

Piaci hírek

Megkongatta a vészharangot az Anthropic, annyira felgyorsult az MI fejlődése

A Claude MI gyártója arra szólította fel a meghatározó mesterségesintelligencia-kutató vállalatokat, hogy közösen, koordinált módon lassítsák le a munkát, mielőtt az emberek tényleg elveszítenék az irányítást az önfejlesztésre is képes rendszerek fölött.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.