Idén rendhagyó körülmények között osztott ki összesen tizenkét elismerést a Neumann Társaság.

A járványhelyzet miatt a Neumann Társaság a DEEP IT – jövőképek, háttértendenciák című online konferenciáján jelentette be annak a tizenkét hazai, informatikai területen dolgozó szakembernek a nevét, akiknek munkáját 2021-ben elismerésre méltónak ítélték. A társaság saját díjai mellett az IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díj idei győztesét is az eseményen hirdették ki.

A Neumann Társaság életműdíjával Havass Miklós alkalmazott matematikust, a társaság alapító tagjának, korábbi főtitkárának és tiszteletbeli elnökének több évtizedes munkáját ismerték el, ő ugyanis a magyar számítástechnika mellett a pandémia kapcsán fókuszba kerülő távtanulásnak is az egyik úttörője. Havass Miklós nyugdíjba vonulása ellenére a mai napig aktív a NJSZT Informatikatörténeti Fórumában, többek közt a Mérföldkövek című virtuális kiállítás életre keltése is neki köszönhető.

Neumann-díjasok

A társaság minden évben Neumann-díjjal ismeri el a hazai számítástechnikai kultúra kialakításában, fejlesztésében elért eredményeket - idén hárman is ebben az elismerésben részesülhettek.

● Szabó Péter Gábor, PhD, matematikus, matematikatörténész, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi oktatója nagy jelentőségű matematikatörténeti cikkek és könyvek szerzője, akinek a magyar matematikusok és informatikusok hagyatékában végzett kutatómunkáját ismerte el a társaság.

● Dr. Bánhidi Sándorné, aranydiplomás pedagógus az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületének alapító tagja és főtitkára, aki 1986 óta vesz részt aktívan a hazai diákok számítástechnikai, informatikai tudásának megalapozásában és fejlesztésében, számos itthoni informatikai tanulmányi és tehetséggondozó verseny létrehozója.

● Nagy Károly ismert hazai informatikatörténeti gyűjtő és örökségvédő, a Neumann Társaság Informatikatörténeti Fórumának egyik alapítója közreműködött a legjelentősebb hazai IKT-történeti tárlat, a szegedi Agorában működő, Informatikatörténeti Kiállítás létrehozásában, emellett számos hasonló tematikájú időszaki kiállítás rendezésében vett részt.

Kalmár-díjasok

A Kalmár-díjjal a számítástechnika alkalmazása területein elért kimagasló eredményeket ismeri el a Neumann Társaság.

● Prof. Dr. Szirányi Tamás, a SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratórium vezetője, a BME KJK egyetemi tanárának a gépi látás, számítógépes képérzékelés, -feldolgozás terén végzett több évtizedes munkájáért. Szirányi Tamás a társaság 25 éve életre keltett Képfeldolgozók és Alakfelismerők Szakosztályának alapító elnöke.

● Micskei Zoltán, a BME Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi docense, akinek fő kutatási területe a szoftvertesztelés. Az idei elismerést is ezen a területen végzett munkájáért kapja, hiszen hallgatóival közösen több fontos tesztelési eszközt fejlesztett ki.

Az év informatikai újságírója

A Neumann Társaság minden évben az IVSZ-szel és az Informatika a Társadalomért Egyesülettel közösen ítéli oda a 2010-ben elhunyt számítástechnikai újságíró, Kovács Attila nevét viselő "Az év informatikai újságírója" díjat. 2021-ben Dömös Zsuzsanna, a 24.hu technológiai rovatának munkatársának tevékenységét honorálták az elismeréssel, aki a technológia társadalomra gyakorolt hatásait tartja fő fókuszterületének, de az idei évben gyakori kibertámadásokról, adathalász- és fake news-kampányokról is folyamatosan beszámolt.

Kemény János-díjasok

Kemény János az amerikai Dathmouth College professzoraként a BASIC nyelv egyik kifejlesztője és az időosztásos rendszerek egyik úttörője volt. A róla elnevezett díjjal a Neumann Társaság azokat a 35 éven aluli fiatalokat ismeri el, akik az informatikához kötődően ígéretes tudományos eredményeket értek el.

● Lengvárszky Szabolcs, az internetszolgáltatással foglalkozó VANNET Telekommunikációs Kft. alapítója és ügyvezetője. Az országban egyedülálló módon regionálisan mikrohullámú technológiával és lokálisan vezetékes távközlési szolgáltatásokkal szolgálja ki üzleti előfizetőit. Megálmodója és elkötelezett vezéregyénisége egy új, pécsi innovációs központ létrehozásának, amelynek alapja a helyi innovatív vállalkozások szoros együttműködése. A helyi kamara ICT Bizottságának alelnöke, 2021-ben a bizottsági munkája nyomán a távközlési szektorra vonatkozó törvénymódosításban működött közre, amelynek eredménye, hogy országosan több száz infokommunikációs kis- és középvállalkozás mentesül anyagi és adminisztrációs terhektől.

● Németh Zsolt, PhD, az ELTE Informatikatudományi Intézetének és Numerikus Analízis Tanszékének egyetemi tanársegédje, akit idén a világ egyik legrangosabb tudományos diákversenyének számító Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) Nemzetközi Tudományos Bizottságának tagjának választottak ötéves időtartamra. Ez a bizottság felelős a világ mintegy nyolcvan országának részvételével zajló IOI-n a diákolimpikonok által megoldandó feladatok kiválasztásáért, előkészítéséért, kitűzéséért.

Tarján-díjasok

A társaság a hazai számítástechnika egyik úttörőjéről, Tarján Rezsőről elnevezett Tarján-díjjal az informatika oktatásában, népszerűsítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket díjazza.

● Farkas Csaba, a budapesti ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium intézményvezető-helyettese, matematika-informatika szakos tanára, aki aktív szervezője a különböző országos informatika versenyeknek. Ezek feladataiból és azok mintamegoldásaiból a gyakorlást segítő tematikus adatbázist is kialakított.

● Demeter Csaba Attila, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium informatikatanára, akinek az elmúlt tíz év során számos tanítványa jutott be a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny döntőjébe, illetve szerzett érmet nemzetközi informatikai diákolimpiákon, például az EGOI-n és az EJOI-n.

● Kósáné Robb Olga, a Lenti Arany János Általános Iskola informatikatanára, aki a programozás alapjainak oktatására használt LOGO nyelv terén ért el sikereket. A tanárnő motivációs eszközként használja az Országos Grafikus Programozási Versenyen való részvételt diákjai körében, szakkörön készítve őket a megmérettetésre.

Közösség & HR

A vártnál lassabban másznak ki a gödörből az okostelefonok

Az IDC jelentősen visszavett idei forgalomra vonatkozó jóslatából. Az ok a sokszor emlegetett alkatrészhiány és a globális logisztikai kihívások.
 
Hirdetés

Viszlát, nyolcórás munkarend!

A járvány miatti kényszerű lezárások új alapokra helyezték a munka világát is, ami már nem lesz olyan, mint azelőtt.

A cloud computing fontos ígérete, hogy pontosan tervezhetővé teszi az IT költségeit. Akkor miért nem annyi hónap végén a számla, amennyit beterveztünk?

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.