Az amerikai elnök szerint nemcsak az Oracle, hanem Michael Dell vagy Rupert Murdoch is az új közös vállalat befektetői között lesz, és a dologra már Hszi Csin-ping kínai elnök is rábólintott.
Hirdetés
 

A múlt héten Donald Trump amerikai elnök sokadszorra is meghosszabbította a TikTok videómegosztó betiltásának határidejét az Egyesült Államokban. Ennek értelmében a kínai Bytedance által üzemeltetett TikTok legkorábban 2025. december 16-án vált volna elérhetetlenné az amerikai felhasználók számára, de a bejelentéssel párhuzamosan már úgy nyilatkoztak kormányzati körökből, hogy a madridi kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások során körvonalazódott egy érdemi megállapodás a közösségi alkalmazás sorsának rendezéséről.

Erre utal, hogy Donald Trump csütörtökön újabb rendeletben január 20-ig halasztotta a TikTok betiltását célzó törvény végrehajtását, amire csak abban az esetben nem kerül majd sor, ha a kínai tulajdonosok eladják az amerikai szolgáltatást, és megkezdik eszközeinek kivonását is a globális platformról, lépéseket téve a befektetők bevonására és a kínai kormány jóváhagyásának megszerzésére. Ezzel lényegében lehetőséget adott a TikTok amerikai üzletének felvásárlására, ami J. D. Vance alelnök szerint 14 milliárd dolláros értéket képvisel.

Ez a 4700 milliárd forintnak megfelelő összeg a beszámolók szerint jóval elmaradna az elemzők értékeléstől, és a Fehér Házból sem közölték, hogyan jutottak erre az eredményre. Az viszont biztos, hogy a leendő ügylettel kapcsolatban számos részletet kell még tisztázni, beleértve azt is, hogy ki és milyen módon használhatná a TikTok legfontosabb eszközét, a videómegosztó platform tartalmakat ajánló algoritmusát. Trump rendelete egyébként kitér annak "újraképzésére és felügyeletére" is egy új közös vállalkozás keretei között.

Túl sokat még így sem tudunk

Bár az amerikai elnök korábban kijelentette, hogy a 170 millió ottani felhasználóval rendelkező alkalmazást teljes egészében amerikaiak fogják működtetni, a Reuters beszámoló szerint a kínai médiában nem pont ilyen értesülések jelentek meg a körvonalazódó megállapodásról. Ezek a források ugyanis azt sugallják, hogy a ByteDance továbbra is jelentős szerepet játszik majd a dologban, létrehozva egy dedikált amerikai szervezetet, a Fehér Ház által elképzelt közös vállalat pedig kifejezetten a digitális biztonságért, a tartalom és szoftverek védelméért, illetve a kapcsolódó helyi vállalkozásokért lenne felelős.

Így az egész tiktokosdi még mindig teljes káosznak tűnik, bár a kommentárok kiemelik, hogy az elmúlt időszak történései mindenképpen előrelépést jeleznek az ügyben. A legfrissebb hírek szerint az Oracle, a Silver Lake vagy éppen az egyesült arab emírségekbeli MGX fémjelezte befektetői kör az új vállalat nem egész felét birtokolná, a ByteDance pedig kevesebb mint 20 százalékos részesedéssel rendelkezne benne, hogy megfeleljen a TikTok betiltásáról szóló törvény megfelelő rendelkezéseinek.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.