Tavasszal bejelentett útitervének megfelelően újabb akvizíciót hajtott végre a világ egyik legnagyobb informatikai vállalata, az IBM. A Coremetrics webanalitikai megoldásokat kínáló cég vételárát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Még márciusban, egy tőzsdei befektetőknek szóló New York-i tájékoztatón Sam Palmisiano, az IBM vezérigazgatója ötéves útitervet mutatott be, amelynek keretében 2015-ig körülbelül 20 milliárd dollárt költenének cégfelvásárlásokra. A stratégiai terv alapján az IBM olyan gyorsan növekvő szoftverszegmensekben fog jelentős összegeket költeni, mint az üzletifolyamat-menedzsment, vállalati adatintegráció, törzsadatkezelés (master data management – MDM), üzleti analitika és vállalati tartalommenedzsment.

Impresszív ügyfélkör | Hogy a vezető nem a levegőbe beszélt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a most bejelentett cégvásárlás. Az analitikai megoldásokban erős Coremetrics marketingkampányok kiértékelését segítő alkalmazásait jelenleg bő kétezer vállalat használja. A többek között kereskedelmi, pénzügyi, média és utazási területeken érdekelt ügyfélkörbe olyan nagyvállalatok tartoznak, mint például a Bank of America, a Holiday Inn, az Office Depot vagy éppen a Virgin Atlantic Airways.

Az 1999-ben alakított szoftvercégnek jelenleg 230 alkalmazottja van, akik csatlakozni fognak az IBM üzleti analitikával és optimalizációval foglalkozó részlegéhez. A felvásárlást még a harmadik negyedévben megpróbálja lezárni az IBM, de a cég úgy nyilatkozott, hogy a Coremetrics meglévő termékeit ez után is fejleszteni fogja. Az egyelőre nyitott kérdés, hogy az egyelőre felhő alapú szolgáltatásként igénybe vehető Continuous Optimization Platform és az Analytics 2010 esetében bevezeti-e a nagyvállalat a licenckonstrukciós értékesítési modellt a későbbiekben.

A két cég egyébként korábban is együttműködött már egymással. Például az IBM WebSphere Commerce and WebSphere Portal köztesszoftvereihez készítettek speciális iparági igényeket kiszolgáló változatokat.

A nagy (cég)zabálás | Az IBM a tavasszal kihirdetett ötéves útitervével tulajdonképpen csak folytatja azt, amit az utóbbi években elkezdett. 2005 óta 18 üzleti analitikával és optimalizációval foglalkozó céget kebelezett be az óriás, összesen 11 milliárd amerikai dollár értékben. Ezek közül a két legkomolyabb a három éve 5 milliárdért megvásárolt Cognos, illetve a tavaly júliusban vett SPSS volt.

Bírálta az uniós Chips Act 2.0-t az ASML vezetője

Christophe Fouquet vezérigazgató szerint az európai csipiparnak nem beavatkozásra, hanem "bajnokokra" van szüksége.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.