Egy skóciai egyetem kutatói olyan szoftveren dolgoznak, amely lehetővé tenné a robotok számára, hogy cselekedeteiket, döntéseiket megmagyarázzák emberi kollégáiknak.
A gyártósorok mellett immáron évtizedek óta dolgoznak automata berendezések, ám a robotika és a mesterséges intelligencia területén az utóbbi években ennél is jelentősebb eredményeket könyvelhetett el az emberiség. Például miközben az IBM szuperszámítógépe kvízbajnokokat taszít le a trónról, a Google emberi beavatkozás nélkül működő autóit már a közutakon tesztelik.



Nem érted? Elmagyarázom.  A közvetlen emberi utasítás nélkül működő gépekben, közismertebb nevükön, robotokban azonban még nagyobb lehetőséget látnak egy skóciai egyetem kutatói, akik azon dolgoznak, hogy a gépek ne csak megoldják a rájuk bízott feladatokat, de szükség esetén meg is tudják magyarázni döntéseiket. Mindezt emberi nyelven, a hagyományos érveléstechnikai módszertanra alapozva.

A Műszaki és Fizikai Kutató Intézet (Engineering and Physical Sciences Research Council - EPSRC) segítségével 1,1 millió fonttal támogatott kutatási csoport az első prototípussal már egy éven belül elkészülhet, és ha minden a tervek szerint alakul, az ipari felhasználásra is mindössze három évet kell várni. A vázolt koncepció szerint egy olyan szoftveres megoldást készítenek el, amely a matematikai, logikai műveletek sorát az emberek számára is könnyen felfogható magyarázattá alakítja át. Így a robot az általa válaszott vagy épp végrehajtani kívánt döntések hátterét képes lesz szöveg vagy beszéd formájában megvilágítani a vele együtt dolgozó ember számára.

Üzleti tárgyalás  Lényegében a robotok és emberek között zajló kommunikáció kétoldalúvá tételéről van szó, amely a kutatásvezető szerint elősegíti a bizalom kialakulását, ami jelenleg hiányzik ebből a tudomány kreálta, természetellenes felállásból. A gép-ember között meginduló diskurzustól jobb döntéseket, eredményesebb munkavégzést remélnek. Sőt, már egy gépek és emberek között lebonyolított üzleti megbeszélést sem látnák annyira távolinak.

Ami a felhasználási területet illeti, a kutatók a repülőgépgyártástól a hadiiparon át az energiaelőállító szektorig számos alkalmazási esélyt vizionálnak. Egy konkrétan említett, ilyen módon jobban megoldható feladatra például egy nukleáris erőmű lebontási munkállatait hozták fel. Egy ilyen művelet kellően bonyolult ahhoz, hogy számítógépes döntéseken alapuljon, viszont bőven van annyira fontos, hogy ezeket a döntéseket a végrehajtás előtt alaposan, a lehető legjobb, legpontosabb információk birtokában mérlegeljék a szakértők. 

A versenyképesség záloga  Az Európai Bizottság egyébként éppen néhány napja tett hitet a robotika fontossága mellett. A testület szerint az európai növekedés és fejlődés egyik kulcsterülete lehet ez az ágazat, amelyet PPP-konstrukció keretében most további impulzusokkal próbálnak erősíteni a kontinens vállalataival együttműködve.

GPS nélkül is boldogul az MIT robotrepülője
Már 300 ezer mérföldnél járnak a Google sofőr nélküli autói

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.