Claude-ot Claude-dal építünk, olvasható az Athropic bejelentésében, melyben az Opus 4.6 modelljük főbb újdonságait dicsérik.
Hirdetés
 

Új verziót adott ki Opus modelljéből az Athropic. Habár a cég közleménye hosszasan részletezi az Opus 4.6 előnyeit, a lényeg néhány szóban összefoglalható: mindenben szempontból jobb, mint az előző verzió, és talán a legjobb a konkurensei között.

És van még egy fontos üzenet: a legokosabb Opus, melyet már elérhetővé is tettek a főbb felhős platformokon és API-jain keresztül, nem lett drágább az előző verziónál. Ráadásul segít takarékoskodni. Adaptív gondolkodásának köszönhetően a kontextuális jelekből képes érzékeli, hogy milyen mértékben kell használnia a kiterjesztett gondolkodásmódját, de maguk a fejlesztők is jobb eszközöket kaptak ahhoz, hogy az elérendő célhoz optimalizálhassák az intelligenciát, a sebességet – és a költségeket.

Az Opus 4.6 minden szempontból gondosabban kódol, mint elődei. Ezt valószínűleg nehéz is lenne cáfolni. Mindazonáltal a mindennapi tapasztalatok tükrében van némi pikantériája annak, ahogyan ezt a fejlődést a cég magyarázza: "Claude-ot Claude-dal építünk" – írják az új verzió ismertetőjében. Kérdés, hogy ez megnyugtató vagy inkább riasztó az Opus használóinak.

Az Anthropic vezetése abszolút optimista. "Azt hiszem, most már szinte teljesen átállunk a vibe munkára" – nyilatkozta Scott White vállalati termékekért felelős vezető a CNBC-nek.

Az újdonságok

A 4.6-os Opus alaposabban tervez, hosszabb ideig képes fenntartani az ügynöki feladatok taskjait, nagyobb kódbázisok esetében is megbízhatóbb. Javítottak a kódellenőrzési és hibakeresési képességein, amellyel saját hibáit szűri ki, és nem utolsósorban egymillió tokenes kontextusablakot kapott.

A továbbfejlesztett képességei miatt számos területen lehet használni, állítja a cég: például pénzügyi elemzések futtatására (az ezt mérő tesztekben jelenleg a legjobb), kutatásra, dokumentumok, táblázatok és prezentációk (leginkább Excel és PowerPoint) létrehozására és kezelésére. A modell a Coworkön belül képes önálló multitaskos munkavégzésre. Segítségével a Claude Code-ban ügynökcsapatokat lehet összerakni, hogy közösen dolgozzanak a feladaton.

A modell új verziója a korábbiaknál körültekintőbben választja ki a lehetséges válaszok közül a (szerinte) megfelelőt. Ez jobb eredményeket ad a nehezebb, összetettebb problémákra, de fölösleges költségeket generálhat az egyszerűbb feladatoknál. Ha a modell nem érzékelné a kontextusból a feladat komplexitását, a használója kézzel csökkentheti a megoldásba fektetett erőfeszítések mértékét.

És a szuperbiztonság... Az Anthropic több tesztet is felhozott annak bizonyítására, hogy sok területen most az Opus 4.6 a legjobb. Ugyanakkor ez nem ment a biztonság rovására – olvasható a közleményében. Például alacsony arányban mutatott hibás viselkedést (megtévesztés, a felhasználói téveszmék bátorítása, visszaélésekkel való együttműködés stb.). Egyik erőssége, hogy elég jól képes felismeri, ha rosszra akarják használni. De a vállalat szerint abban is jó, hogy megtalálja és javítsa nyílt forráskódú szoftverekben a sebezhetőségeket.

Cloud & big data

Az MI valódi embereket bérelhet lótifutinak egy új szolgáltatásban

A feladataikat emberi beavatkozás nélkül végző MI-ügynökök egyelőre tehetetlenek, ha valamihez fizikai fellépésre is szükségük lenne. Egy újabb disztópikus ötlet azonban ezen a ponton is átlendítheti őket.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.