Bár a Google és az Apple is a hírbe hozott óriások listáján szerepelt, az alig több mint másfél éves R2 Studios startupot a Microsoft vásárolja fel - már amennyiben igaznak bizonyulnak az értesülések.
Még karácsony előtt röppentek fel a hírek, hogy több nagypályás játékos is szemet vetett egy 2011 májusában alakult startupra. A meglehetősen furcsa meglehetősen furcsa nevet választó id8 Group R2 Studios Inc. eddig egy androidos alkalmazással hallatott magáról, amellyel a lakás különböző berendezéseit (tévét, rádiót, lámpát, fűtést, biztonsági rendszereket stb.) lehet egyetlen felületen, természetesen akár a világ másik végéről is irányítani.

Az R2 Studios Androidra fejlesztett "távirányítós" alkalmazása 

Digitális nappali  Ami miatt azonban tavaly december végén a Microsoft mellett mind az Apple, mind a Google neve felmerült lehetséges kérőként, az elsősorban a Group R2 tévével kapcsolatos fejlesztéseivel hozható összefüggésbe. A cég ugyanis digitális tartalmak tévéképernyőn keresztüli megjelenítésén és megosztásán is dolgozik, márpedig az okostévék lehetőségeinek kihasználása, a nappalit uraló képernyő digitális központtá alakítása minden említett szereplő számára vonzó új piacként dereng fel a nem is túl távoli jövőben.

Bár az Apple is időről időre nagy vehemenciával megpróbálja letámadni a nagyszobát, körülbelül ugyanannyira sikeres, mint amennyire a rivális Google próbálkozása a témában: nagyon mérsékelten... A Microsoft egy ideje az Xbox játékkonzolt próbálja átpozícionálni egy tévét és egyben a nappaliban zajló életet irányító médiaközponttá. Ebbéli terveiben jöhet jól a most megvásárolt startup szürkeállománya és nem utolsó sorban az a néhány bejegyzett szabadalma, amelyek elektronikus eszközök irányításával kapcsolatosak.

A felvásárlás pénzügyi kondícióiról nem közöltek pontosabb adatokat, mint ahogy egyelőre azt sem tudni, mikorra várható az akvizíció lezárása.

Jönnek a keresztplatformos HD televíziók
Az okostévék lesznek a lakás diktátorai

Miért maradt le Európa az informatika nevű versenyszámban?

Az ARIS üzleti folyamatmenedzsment szoftver kitalálója szerint az európai (német) cégek nem látták a fától az erdőt, a hardvertől a szofvert.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.