Az Unió arra kíváncsi, hogy európai bankok bizonyos csoportja megkísérelte-e a szabványosítási folyamaton keresztül megakadályozni a versenytársak piaci megjelenését.
Az Európai Bizottság vizsgálata az Európai Fizetési Tanács (EPC) szabványosítási törekvéseit érinti, amelyek célja az integrált fizetési piac létrehozatala az Egységes Euró Fizetési Övezetben (SEPA). Az EPC az európai bankszektor fizetési műveletekkel kapcsolatos koordinációs és döntéshozó szervezeteként még júliusban kezdett információkat gyűjteni a pénzintézetek együttműködésének aktuális szabályairól és technikai szabványairól a fizetési szolgáltatások területén.

A mostani trösztellenes vizsgálat egy meg nem nevezett forrásból származó panasz nyomán indul, amely szerint az EPC tagjai közvetve megakadályoznák, hogy új cégek hasonló tevékenységgel bejuthassanak a piacra. A pénzügyi szervezet egyelőre nem kommentálta a brüsszeli értesüléseket, míg Joaquin Almunia, az EU versenypolitikai biztosa közleményben hangsúlyozta: a szabványosítás javítja az együttműködési képességet és versenyre ösztönöz, ám biztosítani kell, hogy a standardizáció semmiképpen se járjon szükségtelen korlátozásokkal.

Szükség van a versenyre A Reuters beszámolója szerint Almunia jelenleg is vizsgálatokat folytat a hitelkockázat transzferálását lehetővé tevő csereügyletekkel, az irányadó kamatokra épülő tranzakciókkal és bizonyos pénzügyi információszolgáltatókkal kapcsolatban. A versenypolitikai biztos már több ízben kifejtette, hogy a versenytorzítások az Európai Unió egész gazdasági rendszerére veszélyt jelentenek a tőkepiac kiemelkedő jelentősége miatt.

A kínai vezetésnek elege lett a robotokkal való hetyegésből

Miközben a tengerentúlon a felelősség kérdésén és a megfelelő védőkorlátok meghatározásán zsinatolnak az emberszerű viselkedésükkel függőséget gerjesztő chatbotok ügyében, addig Kínában nemrég kemény szabályokat hoztak az ember-gép interakció kordában tartására.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.