Az Európai Bizottság versenypolitkával foglalkozó képviselői elmarasztalták azt a kilenc gyártót, akik a több éve tartó vizsgálat alapján bizonyíthatóan összejátszottak a DRAM memóriamodulok árának mesterséges meghatározásában.
A Bizottságnak az összes érintett cég beismerően nyilatkozott az elkövetett szabálytalanságokról. A hosszú büntetőpad találjuk a Samsung Electronics, az Infineon, a Hynix Semiconductor, az Elpida Memory, az NEC Electronics, a Hitachi, a Toshiba, a Mitsubishi Electric és a Nanya Technology cégeket. A törvénytelenségek tízedik szereplője, a Micron azonban megúszta a büntetést, amivel a hivatal azt értékelte, hogy az ő információik alapján indult el az eljárás még 2002-ben.
10 százalék kedvezmény | Az összesen több mint 331,2 millió euróra rúgó bírság egyébként már „kedvezményekkel” csökkentett érték. Kilencből négy vállalat ugyanis enyhítést kért és kapott, valamint minden résztvevő egyöntetűen 10 százalék csökkentésben részesült, amiért együttműködtek a hatósággal.
Az árkartell 1998 júliusától 2002 júniusáig működött. A résztvevők bonyolult kapcsolati hálózaton keresztül kommunikáltak, és többnyire kétoldalú megállapodásokkal biztosították azt, hogy a számukra megfelelő árszinten maradjanak a memóriachipek.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?