A HubSpot saját analitikája szerint elsősorban a fogyasztói piacot célzó vállalkozások képesek jelentős számú új érdeklődőt vonzani Twitter csatornájukkal. Feltéve, hogy elérik a bűvös 100-as határt.
Hirdetés
 

Az internetmarketingre specializálódott HubSpot blogján jelent meg az az elemzés, amely a vállalati Twitter oldalak és az általuk érkező potenciális új ügyfelek (leadek) közötti összefüggést vizsgálja.

A kutatás 1400 cég inbound marketinggel kapcsolatos aktivitásán alapul. Ez a fogalom takarja mindazon marketingtevékenységet, aminek célja nem a direkt reklámozás, hanem az, hogy a fogyasztó, ügyfél önmagától keresse a vállalat termékeit, szolgáltatását. Az interneten ide sorolható a blog, a keresőmarketing (SEO), a különféle online játékok és természetesen napjaink sztárjai, a közösségi portálok, oldalak és alkalmazások is.


A pozitív korrelációt a statisztikai analízis egyértelműen kimutatta a Twitter-jelenlét és a potenciális ügyfelek felbukkanása között. Ez elsősorban a fogyasztói piacot célzó (B2C) vállalkozásoknál volt markánsan tetten érhető, a tanulmány szerint a vállalati szférának dolgozó cégeknél ez az összefüggés lényegesen halványabb.

Korlátos növekedés | A konkrét számokat nézve azonban meglehetősen furcsa, és nem feltétlenül konzisztens eredményeket látunk. Odáig rendben van, hogy a mindössze néhány követővel rendelkező Twitter csatornák nem tudnak jelentős mennyiségű érdeklődőt, leadet a céghez irányítani. Az is érthető, hogy létezik az a kritikus tömeg, aminek elérésekor egyfajta gátszakadás tapasztalható a potenciális ügyfelek számában. Ez az érték egyébként 100 és 500 között van a HubSpot szakemberei szerint. Az ekkora mikrobloggal rendelkező cégek a tapasztalatok szerint átlagosan (medián) havonta 34 új leadet szerezhetnek.



Érdekes azonban, hogy az 500 követőnél többel rendelkező Twitter csatornák hatékonysága látványosan romlani kezd. Az adatok tanúsága szerint, 32 új leaddel még az előző nagyságrendű Twitter oldalak eredményét sem képesek hozni. Ezen még a HubSpot munkatársai is csodálkoztak, és annyit ígértek, hogy további vizsgálatokkal próbálják kideríteni az anomália hátterét. A publikált anyagban mindössze tippelésre szorítkoztak, miszerint valószínűsíthető, hogy az igazán elkötelezett követők az első körben érkeznek, így a későbbi növekmény már pusztán csak passzív szemlélődőket jelent, akik nem fogják továbbadni, megosztani a csatorna tartalmait. Ez ugyanakkor nem magyarázat arra, hogy a szám miért csökkent nominálisan is.

Tippelni persze mi is tudunk. Valószínű, hogy a vizsgált mintában nem volt elegendő számú, nagy követői bázissal rendelkező cég, így az azokból eredeztetett adatok sem feltétlenül helytállóak. Az viszont tagadhatatlan, hogy egy megfelelően gondozott Twitter csatorna valóban segíthet az új ügyfelek felkutatásában. Elsősorban persze egyelőre inkább azokban a régiókban (leginkább az USA), ahol a Twitter lehetőségeivel kellő számú felhasználó él napi rendszerességgel.

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.