Az amerikai versenyhivatal engedélyezte a Microsoft számára a Skype akvizícióját, miközben a megvásárlásra váró vállalat még gyorsan kirugdossa több felső szintű vezetőjét.
Hirdetés
 
Antitröszt szempontból megvizsgálta és engedélyezte a Microsoft számára az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Szabályzóbizottsága (FTC) a Skype megvásárlását. Így gyakorlatilag minden jogi akadály elhárult a 8,5 milliárd dolláros üzlet létrejötte elől, és a Skype által kifejlesztett VoIP szolgáltatásokat hamarosan Xbox és Kinect eszközökben, Windows Phone 7 alapú telefonok részeként és egyéb megoldásokban láthatjuk viszont. Időközben a Skype-nál megkezdődtek a beolvadás előtti tisztogatások.


Útilapu a legfelsőbb szinteken A Business Week három bennfentes információira alapozva írta meg, hogy a Skype több felsővezetője is távozni kényszerül a vállalattól, amely így próbálja kipolírozni pénzügyi mutatóit az összeolvadás előtt. A luxemburgi központú cégnél David Gurle, Christopher Dean, Russ Shaw és Don Albert alelnökök munkájára nem tartanak igényt a továbbiakban, emellett Doug Bewsher marketing igazgató és Anne Gillespie HR vezető is "új kihívásokat kereshet". Az idén megvásárolt Qik mobilvideó-megosztó szolgáltatás két vezetője, Ramu Sunkara és Allyson Campa szintén elkezdhetik összepakolni a papírdobozt.

Az időzítés mögött a források szerint az áll, hogy ha a távozó vezetők az akvizíció végeztével kapnák meg az elbocsátó szép üzenetet, már valószínűleg jóval nagyobb értéket képviselne a náluk lévő részvényopció, így viszont a Skype még olcsóbban jön ki az átrendeződésből.

Emellett belső átszervezésekre is sor kerül - ezt viszont már hivatalosan is bejelentette a Skype szóvivője. Ennek első felvonása már tavaly lezajlott, amikor Josh Silvermant a Cisco kötelékéből érkező Tony Bates váltotta a vezérigazgatói poszton. Bates rögtön nekilátott, hogy átalakítsa a fejlesztésekkel kapcsolatos stratégiákat, visszatérést hirdetett a technológia-központú szemlélethez és gyorsabb, több újdonsággal szolgáló frissítési ciklusokat ígért a 170 milliónál is több aktív Skype felhasználó számára.

Nevető harmadik: a Microsoft veszi meg a Skype-ot
Kidurran-e a közösségi lufi? [infografika]
Bobsled: telefonáljunk Facebookon!

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.