Bár már 2010 júniusában engedélyezte a .xxx domainek használatát az ICANN, több mint egy év telt el, mire a gyakorlati megvalósításra is sor kerülhetett.
2003 óta bombázzák az illetékes szerveket a felnőtt tartalmakkal foglalkozó weboldalak üzemeltetői és internetes szakemberek azzal az igénnyel, hogy tegyék lehetővé a "pornódomain" használatát. Az .xxx végződésű címek a tartalomszolgáltatók számára könnyebb elérhetőséget (és ezáltal nagyobb bevételt), az internetezők számára pedig "tisztább helyzetet" teremthetnek: igaz, a most végre minden oldalról engedélyezett új domaintípus használata továbbra sem kötelező.


Felemás engedély 2010 júniusában a felsőszintű domainnevek engedélyeztetéséért felelős brüsszeli szervezet, az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) hivatalosan engedélyezte ugyan az .xxx domainek bevezetését, erre azonban még nem kerülhetett sor. A speciális domaineket ugyanis a szabályozás szerint csak az ICM Registry regisztrációs üzemeltető vállalaton keresztül lehet bejegyezni: az ICM-nek azonban nem volt olyan érvényes szerződése az ICANN-nal, amely a gyakorlati regisztrációkat lehetővé tette volna.

Épp ezért a tavalyi engedélyezés óta már közel 230 ezer bejegyzési kérelem érkezett az ICM-hez, amely azóta náluk "parkol", várva a végleges indulásra. Most, hogy az regisztrátor végre megkötötte szerződését az internetes szervezettel, közleményük szerint "napokon belül" elindulhatnak az első .xxx végződésű oldalak.

Nem kötelező Bár sokan azt gondolták, az .xxx domainekkel megoldódik az a régóta húzódó probléma, hogy a gyanútlanul netezők hagyományos .com, .org vagy országszintű domainek alatt találnak felnőtt tartalmakat, erről szó sincs. Az ICANN szerint az új domain használata nem kötelező jellegű, az oldalak üzemeltetői megtarthatják eddigi webcímeiket is. Ennek ellenére remélik, hogy a szolgáltatók és az érdeklődők is átszoknak az új domainekre, amelyek több előnyt is kínálnak.

A pornódomain egyelőre csak gondot okoz
A pornóipar kijátssza az Apple cenzúráját

A legfontosabb ilyen előnyként az ICM felvillantott egy érdekes, mikrotranzakciókkal kapcsolatos lehetőséget, amelyet csak .xxx domainek alól lehetne használni. A fizetős felnőtt tartalmakkal kapcsolatban sokaknak vannak olyan fenntartásai, hogy a hagyományos tranzakciós megoldások nem biztosítanak kellő névtelenséget: épp ezért a lehetséges "vásárlók" egy része végül elállt fizetési szándékától. Az ICM által megszellőztetett kizárólagos módszerrel azonban garantált lenne az anonimitás, ezáltal a tartalomszolgáltatók bevétele is megnőhetne - még egy indokot szolgáltatva számukra arra, hogy az új domainre váltsanak. Előrejelzések szerint egy .xxx domain ára mindössze 60 dollár lesz.

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.