Az Albacomp túl van a válságon - ez volt az üzenete a cég első negyedévét lezáró sajtóeseménynek, amelyen a vállalat vezetői elismerték az elmúlt években elszenvedett csapásokat, ám elmondásuk szerint megvan a kivezető út.

Az előző év az egész informatikai piac számára különösen nehéz volt. Ennek – a gazdasági válság mellett – egyik oka, hogy a kormányzati szektor befagyasztotta informatikai beszerzéseit, és tavaly az Albacomp is 30 százalékos bevételkiesést szenvedett el. Idén azonban már felgyorsulhatnak a függő projektek, így az Albacomp a már leszerződött projektekkel együtt 300 millió forintos üzemi eredményt és 15 milliárd forintos árbevételt ér el – tudtuk meg Minárovits Jánostól, a vállalat vezérigazgatójától. A cégcsoport konszolidált árbevétele az év első három hónapjában 3,5 milliárd forintot tett ki, ami időarányosan megfelel a felvázolt terveknek.

Kényszerű átrendeződés után | A 25 éves cégcsoport, amelynek három legfontosabb pillére az Albacomp Zrt, a kereskedelmi tevékenységek kiszervezésével 2008-ban indult Albacomp RI Kft. és a 15 éve megvásárolt SZÜV Rt, az elmúlt két évben fontos megszorító lépésekre kényszerült. A 2007 végén 470 főt számláló csoport alkalmazottainak száma tavaly 300-ra csökkent.

Az üzletpolitika átszervezése is elkerülhetetlenné vált: megszabadultak a kiskereskedelmi, viszonteladói és retail csatornáktól, hogy az erőket két megmaradó üzletágba, az ipari-telekommunikációs, valamint a kormányzati területekre csoportosítsák át. A tavalyi bevételkiesés még így is elkerülhetetlen volt, mivel – bár a kiselejtezett üzletágak nagy tőkeigényűek voltak – a felszabaduló tőkét elvitte a banki kamatok emelkedése.

Már látni a fényt | Az Albacomp RI ügyvezető igazgatója, dr. Balázs Zoltán elmondta: 2010-re az első negyedév jó eredményeire alapozva már jóval optimistábban készül a csoport. A közbeszerzések területén tavaly elkezdődött és idén novemberben befejeződő Adóalany Centrikus Adatszolgáltatási Modell (ACM) projekt számít a legnagyobbnak, de felkészültek az idén várható nagyobb terhelésre is. A központosított közbeszerzésben minden kategóriában rendelkeznek szerződésekkel, így a vállalat minden ügyfelét folyamatosan ki tudja szolgálni. Az egyedi közbeszerzési eljárás segítségével beszerezhető Interaktív tábla és Classmate PC-k kapcsán idén körülbelül 200 pályázati eljárással számolnak.

Szabó Ervin, az Albacomp kereskedelmi igazgatója kifejtette: a rendszerintegrációs szolgáltatások előtérbe helyezésének megfelelően a cégcsoport kereskedelmi portfoliója is átalakult. Ennek és az évek alatt felhalmozott üzleti tapasztalatnak köszönhetően az Albacomp minden igényt ki tud elégíteni. A vállalat kereskedelmi hálózata ma már az egész országot lefedi, ami elengedhetetlen feltétele a HEFOP-hoz hasonló nagy, komplex uniós projektekben való részvételnek.
 

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.