A cég ma hozta nyilvánosságra, hogy a korábban meghirdetett átalakítási folyamatok újabb elemeként eladta optikai hálózatokkal foglalkozó üzletágát egy Los Angeles-i befektetési társaságnak.
Hirdetés
 
Eltökélten halad a tavaly ilyenkor elhatározott átalakulásban a Nokia Siemens Networks (NSN), hiszen alig néhány héttel azután, hogy a rivális Ericsson megvásárolta az üzleti folyamatok támogatásával foglalkozó részlegét, most újabb divíziótól köszönnek el. Az NSN ma kiadott sajtóközleményéből kiderül, hogy az optikai hálózatokért felelős üzletágat egy amerikai befektetési cég, a Marlin Equity Partners vásárolta meg közelebbről meg nem határozott összegért.




Mindenki örül  Az új tulajdonos terveiről nyilatkozva elmondta, hogy önálló cégbe szervezve, a szükséges erőforrásokat biztosítva kívánja az optikai piac első számú szereplőjévé tenni az NSN-ből kivált divíziót. Mindeközben pedig a Nokia Siemens oldaláról továbbra is azt a stratégiai irányt emlegetik, miszerint a növekedési potenciállal rendelkező mobil hálózati eszközök területére igyekeznek fókuszálni, és ennek az átalakulásnak egyik logikus eleme a mostani eladás.  

Az akvizíció következtében az NSN mintegy 1900 dolgozója kerül át az új cégbe, zömében németországi, portugál és kínai munkavállalókat érint az ügylet. A tervek szerint 2013 első negyedévében teljesen le is zárulhat a most bejelentett felvásárlás.

Kínai prés  A 2007-ben az anyavállalatok által életre hívott Nokia Siemens Networks története során eddig nemigen tudott profitot felmutatni, amit csak súlyosbított a kínai hálózati szállítók utóbbi években tapasztalható erőteljes térnyerése. Az elsősorban a Huawei nevéhez köthető keleti nyomás nagyban közrejátszott abban, hogy tavaly ősszel az NSN hatalmas reorganizációról döntött, melyet idén kezdett végigvinni. Az átalakítás 2013-ig az eredeti tervek szerint 13 ezer dolgozó munkaviszonyának a megszűnésével jár, és összességében egymilliárd euró megtakarítást remélnek tőle.

Idén az optikai üzletág volt a negyedik a fókuszból kikerült, így eladásra ítélt divíziók sorában: a mikrohullámú átviteli rendszereket a kanadai DragonWave szerezte meg, a vezetékes szélessávú technológiákat és szolgáltatásokat az amerikai Adtran vitte el a teljes ügyfélkörrel együtt, míg a fentebb már említett ügylet keretében szeptemberben az Ericssoné lett a BSS-részleg.

A távközlési hálózati megoldásokat szállító vállalatok egyébként világszerte a csökkenő kereslettel és az egyre népesebb konkurenciával küszködnek, amelynek hatásait még az utóbbi időben látványosan fejlődő ázsiai gyártók is megsínylették.

Legyűri a keleti szél a Nokia Siemenst
Az Ericssoné Nokia Siemens Networks BSS üzletága

Ilyen okostelefont még biztosan nem látott senki

A Honor koncpciója akkor is az utóbbi évek legérdekesebb ötletének tűnik, ha nehéz elképzelni, hogy valaha is sikeres termék lesz belőle. Az egyelőre csak MI-videókon megjelenő Robot Phone-ról jövő heti MWC-n derülhetnek ki újabb részletek.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.