Az iPad mini megjelenése végleg betett a nagyobb kijelzőjű tableteknek, a trend egész 2013-at jellemezni fogja.
Hirdetés
 
Annak ellenére, hogy az Apple ezen a területen hosszú évek óta először követte és nem diktálta a piacot, mégis nagy jelentőséggel bírt a kisebb kijelzőmérettel rendelkező iPad mini piacra dobása. Az Apple elmozdulása a kisebb kijelző felé nagy hatással volt az egész piacra, de a márka hatásán kívül annak is jelentősége volt, illetve van, hogy a kisebb méret alacsonyabb árral jár együtt, valamint a vásárlók jobban kezelhetőnek tartják a 7-9 colos táblagépeket. 

Ellépnek a 7 colosok  Mindezt a DisplaySearch adatokkal is képes alátámasztani, illetve néhány fontos, az év további részére vonatkozó következtetést levonni. A kutatócég havonta elvégzett, a leszállított TFT LCD kijelzők számát vizsgáló felméréséből az derül ki, hogy 2013 első hónapjában a panelméret radikálisan eltolódott a kisebb méretű kijelzők felé. A 9,7 colos megjelenítők korábbi izmos, 7,4 milliós darabszáma leesett 1,3 millióra, míg a 7, illetve 7,9-es kijelzők száma 12-ről 14 millióra nőtt.




iPad mini: a kisebb kijelző és a keskeny káva egyre vonzóbb

A DisplaySearch arra következtet ezekből az adatokból, hogy az Apple táblagépeinek megoszlása erre az évre éppen ellentétesen fog alakulni, ahogy arra a gyártó, illetve az egész piac számított. Az eddigi a becslések szerint az Apple ebben az évben 40 millió iPad minit, és 60 millió normál iPadet vitt volna a piacra, de a vásárlói érdeklődés annyival nagyobb a kisebb méretű készülékre, hogy ez 55 milló iPad minit és „csak” 33 millió iPadet fog eredményezni.

Mindenki igyekszik  Ezzel egyidejűleg a többi gyártó (Asus, Samsung, Amazon és a számtalan kínai noname márkát nem is említve) mind azon van, hogy 7 colos táblagépekkel árasszák el a piacot, aminek a DisplaySearch szerint több következménye is lesz idén. Az egyik, hogy a kisebb kijelzőméret könnyedén ellép a 10 colos tábortól, a másik pedig az, hogy a közben szintén agresszíven növekvő úgynevezett „phablet” termékek (5-6”-os okostelefonok) elvehetik a teret a 7 colos gépektől, mivel kijelzőméretben már közel vannak hozzájuk, viszont hordozzák a telefonálás képességét.


Asus FonePad: a telefonálásra is alkalmas 7 colos

Valószínűleg ennek felismerése vezette az Asust oda, hogy az idei MWC-n megjelenjen a FonePad termékével, ami egy 7-es kijelzővel szerelt, telefonálásra is alkalmas táblagép. Itt utalnánk vissza a Samsung Galaxy Tab sorozatának első, ugyancsak 7 colos sorozatára, ami szintén támogatta a telefonhívásokat, de a készülék akkor még nem tudott elsöprő részesedést kicsikarni magának.

A DisplaySearch felvet pár kérdést azzal kapcsolatban, hogy milyen trendeket várhatunk ettől az évtől. A 7 colos táblagépek eluralkodása valószínűleg ellátási problémákhoz vezethet, hiszen a gyártók csak nehezen tudják majd lekövetni az igényeket. A másik jóslat szerint pedig az alacsony ár csak egy ideig lesz alkalmas üzleti előny kivívására, a megtartáshoz már arra is szükség van, hogy ugyanebben a formában a gyártók nyújtsanak prémium, drágább, nagyobb felbontású panellel szerelte tableteket is. Sűrű lesz tehát a program idén is, érdekesen alakulhat a táblagépek és a phabletek viszonya, a 10 colos készülékek pedig gyorsan feledésbe merülhetnek.

Táblagépekkel startolt el a Mobile World Congress
Tabletkorszakba lépett a magyar
Kitartóan nyomulnak a táblagépek az üzleti szférában

Egy év alatt ötödével hízott a félvezetőpiac

A szegmenst természetesen az MI-hájp legnagyobb haszonélvezője, az Nvidia dominálja, de azért a többiek se jártak rosszul.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.