A nagyvállalatok és szolgáltatók ezentúl privát felhőjükhöz is igénybe vehetik az Azure platformot. Még az ősz folyamán számos táblagépet dobnak piacra Windows 7, illetve okostelefont Windows Phone 7-es operációs rendszerrel; az év végéig megjelenik a Microsoft új ügyfélkapcsolat-kezelő rendszere, a Dynamics CRM 2011 - ezek voltak a Microsoft partnerkonferenciájának legfontosabb hétfői bejelentései.
Ha egy gyanútlan látogató hétfőn délelőtt a washingtoni Verizon Centerbe tévedt, az a gondolata támadhatott, hogy 14 ezer meteorológus gyűlt össze, az előadások ugyanis kivétel nélkül a felhőkről szóltak. Erről persze szó sem volt, a Microsoft idei globális, WPC 2010 elnevezésű partnerkonferenciáját nyitották meg az amerikai szoftveróriás vezetői, akik természetesen nem az időjárásról, hanem az egész IT iparágat az utóbbi időben felbolydító számítási felhőkről beszéltek.

Bob Muglia, a Microsoft szerver- és eszköz üzletágáért felelős elnöke a nyitóelőadásokat követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a kilencvenes évek eleje óta nem volt ennyire izgalmas az IT iparág, amikor a PC-k szabványosítása, illetve az internet elterjedése fordította fel a piacot. Most a felhőszolgáltatások, illetve a szolgáltatásként nyújtott IT elterjedésével várhatók hasonló nagyságrendű változások, mivel a vállalatok egyre kevésbé szeretnének foglalkozni a szoftverfrissítésekkel és az informatikai alapinfrastruktúra üzemeltetésével, az informatikát kiszámítható áron és megbízható minőségben, szolgáltatásként szeretnék igénybe venni.

A változásokat azon is remekül le lehet mérni, hogy mely cégekhez mérték magukat az előadásokban a Microsoft vezetői: olyan üzleti szoftvergyártók nevei, mint az Oracle vagy az SAP, egyszer sem fordultak elő, a Cisco és az IBM is csak egyszer bukott ki Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatójának száján, viszont olyan, a különböző cloud szolgáltatási területeken meghatározó szereplők nevei hangzottak el, mint a szerverkapacitás-szolgáltatást kínáló Amazon, a CRM-szoftverszolgáltatás terén úttörő Salesforce.com, a széleskörű szoftverszolgáltatásokat kínáló Google és Zoho - vagy éppen a virtualizációs piac vezető gyártója, a VMware.

Mindent a felhőkről | Steve Ballmert az előző napi vb-döntőre reagálva az „O cloud, o cloud” szövegű szurkolói himnusszal vezették fel, azonban a lelkesedés még nem ragadt át a partnerek többségére, a közös éneklés így elmaradt. A Microsoft vezérigazgatója – aki az interneten keringő videókhoz képest ezúttal visszafogottabb, de így is rendkívül dinamikus volt – nyitóelőadásában elmondta: a vállalat az utolsó, júniusban zárult üzleti évében újból felgyorsult a árbevétel növekedés, ami jelentős részben a 64 ezer partnercégnek is köszönhető.

"Egyre több partnercég fordul a cloud szolgáltatások irányába: az Azure platformot a bemutatása óta eltelt 5 hónapban 10 ezer ügyfél kezdte el használni, míg a Microsoft online szolgáltatásait immár 16 ezer partner kínálja. A Windows 7 operációs rendszer tavalyi bemutatása óta több mint 150 millió licencet értékesítettek, ami a legsikeresebb operációs rendszer bemutatkozása a történelemben; felmérések szerint a Windows 7-et használó ügyfelek 94 százaléka elégedett is a termékkel. A májusban bemutatott Office 2010 béta verzióját korábban 9 millióan töltötték le, a hibák felét a partnerek jelezték a Microsoft felé" - sorolta a Microsoft vezérigazgatója a cég elmúlt időszakben elért sikereit.

"A vállalati ügyfelek a jelenlegi IT üzemeltetés költségeit csökkenteni szeretnék, ami a felhő alapú szolgáltatások felé hajtja őket; ez sok lehetőséget hordoz maguk és a partnerek számára is, hogy új szolgáltatásokat nyújtsanak az ügyfeleknek" - hangsúlyozta Ballmer.

A felhőkkel kapcsolatban a vezérigazgató úgy vélekedik, hogy a cloud szolgáltatásokhoz okos készülékekre lesz szükség, legyen szó okostelefonokról, vagy új táblagépekről – előbbiek esetében még az idén megjelennek az első Windows Phone 7 operációs rendszerrel működő készülékek, míg a Windows 7-tel installált tabletek is a polcokra kerülhetnek idén ősszel. A Microsoft vezérigazgatója gyakorlatilag beismerte, hogy az okostelefonok terén lemaradásban vannak, mivel egy egész generáció kimaradt, de a lemaradást azzal akarják behozni, hogy a partnereik révén a vállalati infrastruktúrába illeszthető eszközökkel jönnek elő.

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a felhő alapú számítástechnikában (cloud computing) rejlő új lehetőségekről beszélt a WPC 2010 konferencián

Finomhangolt privát felhő | "A nagyvállalati ügyfelek a jövőben nem csak szolgáltatásként vehetik igénybe az Azure platformot, hanem saját, privát felhőket is kialakíthatnak a felhőplatformra optimalizált hardvereszközök felhasználásával" - jelentette be Bob Muglia, a Microsoft szerver- és eszköz üzletágáért felelős elnöke.

A Windows Azure Platform Appliance nevével ellentétben nem egy célhardvert jelöl, hanem a kiválasztott partnerek– első körben a HP, a Dell, a Fujitsu és az eBay – által a Windows Azure platformmal, illetve a Microsoft SQL Azure-ral összehangolt infrastruktúrát, amelyet az adatközpontjukba illesztve a nagyvállalatok vagy más szervezetek továbbra is fizikai kontrollt gyakorolhatnak az eszközeik felett, továbbá eleget tehetnek a jogszabályi megfelelőségi és adatvédelmi követelményeknek is, miközben kihasználhatják a felhő alapú szolgáltatások előnyeit. Bob Muglia az előadásokat követő sajtótájékoztatón elmondta: először 1000 szerveres, kulcsrakész infrastruktúrát fognak kínálni a partnerek révén; az első konkrét termékbejelentések még idén várhatók.

Bob Muglia emellett a Microsoft szerverplatformjával kapcsolatos fejlesztésekről is beszélt, amelyek az ügyfelek és a partnerek számára egyszerűbbé teszi cloud megoldások építését, ezek között szerepel a System Center Virtual Machine Manager Self Service Portal 2.0 kiadásra szánt verziója. Bemutatták az egyelőre „Dallas” kódnéven futó adatpiac-szolgáltatást is, amely 2010 utolsó negyedévében indul 30-nál több tartalompartner bevonásával kínál majd nyilvános adatbázisokat, amelyeket a vállalatok az üzleti elemzéseikhez használhatnak majd fel.


Bob Muglia bejelentése alapján a nagyvállalatok a jövőben privát felhőket is kialakíthatnak
az Azure platformra optimalizált hardvereszközök felhasználásával

PC-menedzsment havidíjért | Tami Reller, a Windows és a Windows Live üzletág alelnöke és pénzügyi igazgatója ismertette a Windows 7 operációs rendszerrel kapcsolatos partnerlehetőségeket és egyben bejelentette, hogy hétfőtől elérhető Windows 7, valamint a Windows Server 2008 R2 első javítócsomagjainak béta kiadása, amelyek a virtualizált desktop infrastruktúrák kialakítását és menedzselését teszik lehetővé.

Szintén hétfőtől érhető el a Windows Intune PC menedzsment szolgáltatás második bétája, amelyet 10 ezer ügyfél számára tettek elérhetővé. Richard Reynolds, a Microsoft Windows kereskedelmi termékek marketing vezetője egy hétfői kerekasztal-beszélgetés során a Bitport kérdésére elmondta: a Windows Intune kereskedelmi bevezetését 2011 elején tervezik. A későbbiekben a Business Productivity Online Suite (BPOS) részeként elérhető szolgáltatás ára havonta felhasználónként 11 dollár lesz; ennek keretében a rendszergazdák egy böngészőből bármilyen internetre kapcsolódó PC-n távolról tudják elvégezni az egységes frissítéseket, követhetik nyomon a telepített szoftvereket és védekezhetnek a vírusok és kémprogramok ellen.

Online CRM magyarul | Az utolsó hétfői keynote előadásban Stephen Elop, a Microsoft üzleti divíziójának elnöke a Microsoft online szolgáltatásaival kapcsolatos bővülő partnerlehetőségekről beszélt, az eddig jelentkezett 16 ezer partner között olyan telekommunikációs cégek vannak, mint a Telenor, Vodafone, BT vagy Orange. "Az üzleti területen az év további részében újabb bejelentések várhatók, így a Microsoft még az idén megjelenteti a Microsoft Communication Server ’14’ egységes kommunikációs kiszolgálót" - mondta Elop.

A Microsoft Dynamics CRM 2011 ügyfélkapcsolat-kezelő rendszer béta változata szeptembertől lesz elérhető telepített és online verzióban is, az év végétől pedig immár 40 országban, 41 nyelven – köztük magyarul – is elérhető lesz az alkalmazás, szolgáltatásként kínált formában is. 2010 szeptemberében debütál a Microsoft Dynamics Marketplace is: az online piactér révén a partnerek egyszerűbben piacra dobhatják a Microsoft Dynamics ügyfelek számára fejlesztett megoldásaikat. A piactéren fellelhetők lesznek az iparágspecifikus alkalmazások és kiegészítések, amelyekkel az ügyfelek kibővíthetik CRM és ERP rendszereiket.

Ősztől elérhető a Microsoft Dynamics CRM 2011 - mondta Stephen Elop, az üzleti divízió vezetője

Olvassa el a Microsoft WPC 2010 konferencia további bejelentéseiről szóló beszámolónkat is!

Valami nagyon félrement rovat: ha nem mosolyogsz, nem is nyomtathatsz

A Canon egyik irodai megoldása egészen sajátos módon próbál jó munkehelyi hangulatot teremteni, ami pont az ilyen ötletek miatt lesz egyre nehezebb dolog.
 
A technológia jó védelmet nyújt – ha a felhasználó is betartja a játékszabályokat.

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.