A kuponos vállalat részvényeinek árfolyama hosszú hetek óta negatív rekordokat döntöget; aki a tavalyi kibocsátás környékén vásárolt be belőlük, mára már elbúcsúzhatott tőkéjének nagyobbik részétől.
Hirdetés
 
A Groupon részvényei már kevesebb mint 12 dollárt érnek, vagyis a korai befektetők ebben a pillanatban nagyjából 55 százalékos veszteséggel szabadulhatnának meg tőlük. A cég 7,5 milliárd dolláros piaci kapitalizációja ennek ellenére további mélységeket tartogathat, hiszen az a bevételek alapján számolva így is többszörösen túlértékeli a Groupont. Ha az árfolyam nem is csökkenhet egy bizonyos szint alá, hiszen a vállalat mindennek ellenére komoly forgalmat mutathat fel, érdekes kérdés, hogy a valódi eredmények tükrében a piac végül miben állapítja meg a kuponos modell tényleges értékét.
 

Hekkerek bőrözték be a francia MLSZ-t

Egyelőre nem tudni, hogy az összesen 2,2 millió taggal rendelkező francia labdarúgó szövetség adatbázisából pontosan mennyi érzékeny adatot sikerült kiporszívózniuk az elkövetőknek.
 
Nyakunkon az árnyék MI, és valamit kezdeni kell vele. Az elszabaduló kiadások kapcsán a mindenkit érdeklő kérdés így hangzik: hasznunkra lehet a mesterséges intelligencia a költségoptimalizálásban is?

a melléklet támogatója a 4iG

Hirdetés

A "jó gazda" szemlélet menti meg az MI-költségvetést

A 4iG IT minden lehetőséget biztosít ügyfeleinek ahhoz, hogy a FinOps eszközeivel teljes körű kontrollt gyakorolhassanak IT-költéseik felett – még akkor is, ha a mesterséges intelligencia miatt új, nehezen becsülhető, dinamikusan változó költségstruktúrákat kell kezelniük.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.