A Google évek óta rakétázik, a Microsoft-birodalom pedig lassan a tönk szélére kerül. Vagy mégsem? Nézzük, hogy teljesített a két vállalat az elmúlt években!

A Microsoft csak küszködik a keresőpiacon a Google elleni versenyben, a táblagépek mezőnyében a kanyarban sincs az Apple-höz képest, riválisai pedig elnéző mosollyal szemlélik, amit az okostelefonok területén művel. A hasonló közhelyek alapján sokan hiszik, hogy a Google teljesen ránőtt a Microsoft nyakára, és a villámgyorsan terjeszkedő vállalat lassan már pénzügyi teljesítményét tekintve is lehagyja a szoftveróriást. A számok azonban más képet festenek: bár a Google valóban döbbenetes ütemű növekedést produkált bő egy évtizeddel ezelőtti indulása óta, piaci súlya egyelőre jóval elmarad a Microsofté mögött.

Az elmúlt nyolc évben a két vállalat bevételei között legalább 30 milliárd dollár volt a különbség, ami több, mint a Google eddigi legmagasabb, 2010-es forgalma. A Google profitja következetesebben növekszik, de a Microsoft is masszívan nyereséges. Ennek alapját ráadásul a Windows és az Office termékek jelentik, amelyekhez a jövőben is biztos bevételek (SharePoint, Dynamics CRM) járulnak majd az üzleti alkalmazások területén. A Google bármilyen látványosan is fejlődik, annyi biztosnak tűnik, hogy még jó darabig nem érheti utol egyik legfontosabb versenytársát.

Évente több mint 2000 milliárd forintot tapsolunk el webshopokban

A PwC felmérése szerint a hazai online vásárlók körében egyre népszerűbbek a külföldi áruházak, de a belföldi kereslet is egészséges emelkedést mutatott az év első felében.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.