Az Android KitKat érkezésének időpontjáról és újításairól még semmit sem tudni, de máris tarol a csoki.
A Google már azzal izgalmassá, szokatlanná tette mobilos operációs rendszerének világát, hogy nem (csak) unalmas verziószámokkal jelöli őket. Az már csak hab a tortán (!), hogy az ábécérendben érkező nevek mind egy-egy édességtől, vagy desszerttől származnak. A legújabb Android verzió kapcsán sokáig az 5.0 (mert verziószám azért mégis kell) és a Key Lime Pie elnevezés tartotta magát pletykaként, most azonban kiderült, hogy KitKatnek fogják hívni.

Have a break!  Hivatalos közlemény nem jelen meg az ügyben, de az Android termékoldala, illetve Sundar Pichai, a Google Androidért felelős vezetőjének Google+ profilján megjelenő fotók és információk szerint most első alkalommal az Android egy már létező márkáról kapja a nevét. Az is meglepő információ, hogy nem lesz verziószám váltás, vagyis az új kiadás a 4.4, pedig már mindenki az 5.0-ra számított.

A névválasztásnak több, egymással összefüggő oka van: a cég vezetői szerint egyrészt a Key Lime Pie (habos, lime-os tortaszelet) nem csak a magyar, hanem a világ összes többi felhasználójának sem mondott sokat, másrészt a KitKatet gyártó Nestlével gyorsan és hatékonyan sikerült megállapodni a névhasználattal kapcsolatban. Így a Google-ról szóló mai hír sokkal kevésbé technológiai, mint inkább marketing és reklám vonatkozású.


Az új droid már el is foglalta helyét a Google udvarában
(a kép nagyítható)
 

A BBC riportja szerint az együttműködés tető alá hozása annak ellenére nem volt egyszerű és zökkenőmentes, hogy a Google vezetői minden fórumon ezt hangoztatják. Az alapötletet a Google egyik mérnöke, Hiroshi Lockheimer szolgáltatta, akinek ez volt a kedvenc csokoládéja, még a profilképében is ez szerepelt, így az édesség már jó ideje ott keringett a kreatívok fejében. A tárgyalások tavaly novemberben kezdődtek, amikor John Lagerling, az Android globális megállapodásaiért felelős igazgatója felhívta a Nestle vezetőségét. A következő lépcsőfok az idei Mobile World Congress helyszínein történt, ahol a két vállalat alig egy óra alatt megállapodott a részletekkel kapcsolatban.

Bravúros partnerség  Ha olvasóink azt gondolják, hogy a névhasználattal kapcsolatban óriási pénzek cseréltek gazdát, akkor tévednek, ugyanis a hírek szerint a keresztmegállapodás promóciós alapon kerül elszámolásra. Ennek egyik elemeként a világ 19 országában 50 millió KitKat csomagolásán jelenik meg egy nyereményjáték, amivel Nexus 7 tableteket lehet nyerni. A kampányt a legnagyobb titokban kezdték el az illetékesek két hónappal ezelőtt, amiről még a Google alkalmazottai sem tudtak.

Balra a gyanús mobil

A nagy csokoládézás közben azért a Google közölte, hogy a világszerte aktivált androidos készülékek száma elérte az 1 milliárdot, így erre a nevezetes pillanatra időzítették az új verzió bejelentését. A funkciókról még semmit sem tudunk, viszont nagyon úgy néz ki, hogy a KitKat formájú droidról szóló reklámfilmben sikerült lebuktatni az új Nexus készüléket is. A videó 38. másodperce körül feltűnik egy eddig ismeretlen, de LG logós, és nagy objektívvel ellátott mobil, ami sokak szerint a Nexus 5. A videót a Google szinte azonnal visszahívta (a The Verge munkatársainak hála itt megnézhető) , az LG nem kommentálja a történteket, így nekünk nem marad más, mint egy darab KitKat.

Az Android a világ ura 
Beindult a Google: jön az új Nexus 7, itt az Android 4.3
A Google újraértelmezi a tévézést 

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.