Az elsőként egyértelműen nyilatkozó Telenor után a Vodafone is bejelentette, hogy a telefonadót az ügyfelekre fogják hárítani.
Hirdetés
 
Immár a három piacon lévő mobilszolgáltató közül kettőnél vehető biztosra, hogy a hamarosan életbe lépő új adó a fogyasztóknak kiszámlázott díjakban is megjelenik majd. Nem bírja egyedül kigazdálkodni a váratlanul érkezett újabb extra kiadást a Vodafone Magyarország, ezért amíg az ideiglenes válságadó mellett párhuzamosan ez a tétel is sújtja a szektort, a távközlési adót díjemelés formájában legalább részben az ügyfelekre hárítja a cég - adta hírül a Portfolio.hu a szolgáltató közleményére hivatkozva.

Összhangban  A három nagy telefonos szolgáltató régen látott összhangban próbálta elkaszálni, de minimum megváltoztatni a kormányzat újabb ötletét, a beszélgetésekre és az SMS-ekre kivetett különleges telefonadót. Nem világos, hogy ennek mennyi köze volt ahhoz, hogy az alig néhány napos törvényjavaslatot frissiben enyhítették a képviselők egy módosító indítvánnyal. Ennek értelmében a havonta kiszabható maximális tételeket erre az évre az eredetinél alacsonyabb összegben határozták meg.

Mint az a Vodafone reakciójából látható, ez a módosítás önmagában nem tűnik elégnek a szolgáltatók szemszögéből. A Telenor Magyarország nagyon gyorsan, még május közepén jelezte, hogy nem kívánja lenyelni az újabb keserű pirulát. Az indoklás hasonló volt a konkurencia mostani érveléséhez: amíg kettős különadóval büntetik a szektort, addig a terhek enyhítése érdekében a telefonadót beépítik az árakba. A harmadik, egyben legnagyobb piaci szereplő pár nappal később szintén megszólalt az ügyben, de a Magyar Telekom közleményéből nem olvasható ki világosan, hogy megpróbálják kigazdálkodni a forgalom alapú új költséget, vagy a versenytársakhoz hasonlóan ők is inkább a fogyasztókra terhelik azt.

Ne a zemberekkel!  A kormányzati kommunikációban eddig a telefonadó úgy jelent meg, mint egy olyan költségvetési egyenleget javító tétel, amit a multinacionális távközlési cégeknek kell kifizetnie, és nem az embereknek. A fenti nyilatkozatok alapján ez az érvelés egyre gyengébb lábakon áll. Kérdés, lesz-e valamilyen újabb fordulat az ügyben, és megpróbálja-e a kormány egy törvénymódosítással kierőszakolni a szolgáltatóktól, hogy ne hárítsák tovább az adót.

10 milliárdba fáj a Telekomnak idén a távközlési adó
A Telenor az ügyfélre terheli a távközlési adót

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.