Bár csökkent a népszerűsége, továbbra is sok hazai vállalat outsource-olja az informatikát, és a bérszámfejtés után ezt a területet szervezik ki leggyakrabban.
Hirdetés
 
A kiszervezett területek első két helyén továbbra is a bérszámfejtés és az informatika áll, bár sorrendjük 2009-hez képest felcserélődött. A bérszámfejtés aránya első helye ellenére öt százalékkal 33, az informatikáé pedig 21 százalékkal 25 százalékra csökkent egy év alatt. Az emberi erőforrás-gazdálkodásnál 17 százalékra nőtt azon vállalkozások aránya, amelyek ezt a szakterületet kiszervezik  - derül ki a DGS Global tanácsadó cég és az Ernst and Young közös felméréséből. A felmérésben 327 munkáltató vett részt, közel 200 ezer foglalkoztatottal.

Az idei kiszervezéssel érintett területek között továbbra is az informatika, bérszámfejtés, létesítmény-üzemeltetés, biztonsági szolgáltatás és az emberierőforrás-gazdálkodás, valamint a pénzügyi-számviteli tevékenység szerepel - olvasható a közleményben.

A legtöbb cégnél nem nőttek a reáljövedelmek A felmérés szerint 2009-hez képest csaknem 10 százalékkal több szervezet, gyakorlatilag minden megkérdezett vállalat végrehajtott béremelést munkavállalói körében. Ez a béremelési gyakorlat minden vizsgált munkavállalói körre (felsővezetők, középvezetők, diplomások, ügyviteliek, fizikai dolgozók) egységesen igaz.

A legtöbb szervezetnél 3 és 5 százalék között ingadozott a béremelés mértéke, de mivel az infláció 4,9 százalék volt, így a jövedelmek reálértékét mindössze a béremelést végrehajtó válaszadók alig több mint 36 százaléka tudta megóvni vagy javítani.

Lassan lendületbe jön az IT szolgáltatások piaca
IT outsourcing: szembe megyünk a világgal


MI-mentes, decentralizált videómegosztóként élesztenék fel a Vine-t

A Divine néven indított projekt új életet lehelne a régi videókba, és garantálná, hogy ezúttal ne lehessen algoritmusokkal irányítani vagy vállalati döntésekkel letakarítani a netről a felhasználók által létrehozott tartalmakat.
 
Hogyan lehet összehangolni a CAPEX és OPEX költségeket a FinOps módszerekkel?

a melléklet támogatója a 4iG

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.