A következő években 30 milliárd forint nagyságrendben fejleszti mobilhálózatát a Magyar Telekom, amihez ismét az Ericsson szállítja majd az eszközöket. Jövőre Budapesten és több nagyvárosban, 2013 végéig pedig már gyakorlatilag a teljes országban elméletileg 21 MBit/s sebességgel lehet majd mobilinternetezni.
Immár mindhárom magyar mobilszolgáltató hálózatfejlesztési tervei ismertek, miután a Magyar Telekom hálózati modernizációját szerdn bejelentette Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, Nils de Baar, az Ericsson Deutsche Telekom Csoportért felelős globális kereskedelmi igazgatója és Maradi István, a távközlési szolgáltató műszaki vezérigazgató-helyettese jelenlétében.

Sokba kerül, de olcsóbb Christopher Mattheisen bejelentése szerint a hálózati modernizációt a mai nappal megkezdték, amelynek első eredménye az lesz, hogy nyárra Budapest jelentős részén és több vidéki városban is 21 Mbit/s elméleti sebességgel lehet majd internetezni az arra alkalmas eszközökkel, 2013-ra pedig ország közel 100 százalékán elérhető lesz a harmadik generációs HSPA+ szolgáltatás, illetve a régebbi telefonokat használók számára a 2G-s EDGE lefedettség is. Az elnök-vezérigazgató szerint a hálózatmodernizáció keretében a következő években összességében körülbelül 30 milliárd forintot fognak befektetni; a Telekom tavaly összesen 90 milliárd forintot fordított beruházásokra, idén pedig ennél várhatóan 5 százalékkal kevesebbet költ majd el.

Maradi István kifejtette: a szolgáltatók adatforgalma minden évben 30-40 százalékkal növekszik, több száz terabájttal növekszik, miközben a rádiók egy része közel két évtizede üzemel. A mostani hálózatfejlesztés különleges lehetőséget teremt, mivel a második (GSM), harmadik (UMTS) és negyedik generációs (LTE) technológiákat immár egyetlen dobozba be lehet zsúfolni, így nem csak az eszközök üzemeltetése lehet felével olcsóbb, de az új LTE-szolgáltatásokat is újabb szerelés nélkül be tudják kapcsolni akár már idén, amennyiben frekvenciához jutnak. Komplex fejlesztésről van szó, ugyanis minden bázisállomáshoz hozzá kell nyúlni, ehhez pedig megbízható partnerre van szükség, emiatt választották ismét eddigi partnerüket, az Ericssont - tette hozzá a műszaki vezérigazgató-helyettes.

Tartják magukat a vállalásokhoz Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt hangsúlyozta: a Széll Kálmán Terv keretében bejelentett adósságcsökkentési elképzelések egyik eredménye a befektetők bizalmának visszanyerése, új beruházások  elindítása lehet, ami re jó példa többek között az Opel vagy az Audi által bejelentett bővítések. Ebbe a sorba illeszkedik a Magyar Telekom által tett bejelentés is: a mobilszolgáltatók hálózatfejlesztési bejelentéseinek köszönhetően elérhető célnak tűzik, hogy a jelenleg szélessávú lefedettséggel nem rendelkező településeken 2013 végéig 600 ezer állampolgár, 15000 vállalkozáshoz, 2000 közintézmény számára elérhetőek legyenek a szélessávú szolgáltatások - fogalmazott a miniszter.

A miniszter megismételte az infokommunikáció területére vonatkozó, korábban már nyilvánosságra hozott terveket: jelenleg is tart az elektronikus hírközlési szabályozás átfogó felülvizsgálata, és várhatóan a harmadik negyedévben kiírják a negyedik generációs szélessávú mobilszolgáltatások elindításához szükséges frekvenciákat is. Hozzátette: Az Új Széchenyi Terv teljes vertikumban tartalmaz infokommunikációs fejlesztési forrásokat, a jelenleg pedig szélessávú szolgáltatással le nem fedett területeken történő fejlesztésekre pedig uniós forrásból 2013-ig 12 milliárd forint támogatást biztosítanak.

Presztízsberuházás Az Ericsson a hálózatmodernizálás részeként a meglévő 2G és 3G rádió bázisállomásokat többszabványos, GSM/EDGE, WCDMA/HSPA Evolution és LTE technológiákhoz kifejlesztett egyedülálló RBS 6000 berendezésekre cseréli le. Nils de Baar, az Ericsson Deutsche Telekom Csoportért felelős globális kereskedelmi igazgatója a bejelentések azt hangsúlyozta, hogy büszkék arra, hogy a Magyar Telekom az Ericssont választotta hálózatának modernizálására.

Bár a Magyar Telekom és az Ericsson a megállapodás részleteit üzleti titokként kezeli, a svéd eszközszállítónak valószínűleg jelentősen engedni kellett szokásos áraiból, mivel a két másik szolgáltató már korábban "elkelt" - a Telenor a ZTE-vel, míg a Vodafone a szintén kínai Huawei-jel modernizálja hálózatát. Az idén éppen 100 éve Magyarországon jelen lévő svéd eszközszállító számára azért is presztízskérdés lehetett, hogy továbbra is legyen nagy hazai referenciája, mivel egyébként az Ericsson működteti Magyarország legnagyobb, immár több mint ezer főt foglalkoztató kutatási-fejlesztési központját.

Átvészelte a tavalyi válságadót a Magyar Telekom
Vodafone-Huawei: együtt gyorsulnak Magyarországon
A Telenor nekiugrik a 4G-nek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.