A PocketGuide-ot is beválasztották a tíz leginnovatívabb európai fejlesztése közé a bécsi StartUp Week rendezvényen. A városnézést segítő alkalmazás fejlesztői befektetők előtt is bemutatkoznak.
A StartUp Week versenyén nem könnyű talpon maradni, hiszen már az előzetes rosta is igen szigorú. A közel 500 jelentkező közül a szakmai zsüri csupán a legjobb ötven mutatkozhat be a négynapos rendezvényen, közülük pedig mindössze tíz jut a döntőbe. Az idei megmérettetés során ez egy magyar fejlesztésnek is sikerült.

Virtuális túravezető A PocketGuide mobilalkalmazás városnézők számára kínál interaktív túraútvonalakat és speciális élménymegosztási lehetőséget. Használatához nem kell folyamatos internetkapcsolat, hiszen a letöltést követően GPS-koordináták alapján indítja el hangalapú instrukcióit.


Ma több mint 20 európai város tölthető le, 2012-ben pedig 3 kontinens közel 70 utazási célja lesz elérhető - városonként általában 10 különböző túravonallal és 500 látványossághoz tartozó információval. A PocketGuide az App Store egyik legnépszerűbb alkalmazása lett a nyári hónapokban, illetve Android és Symbian platformon is letölthető.

A PocketGuide-nak nem a mostani döntő az első sikere: 2010-ben elnyerte a European Seal of e-Excellence Gold fokozatát és megnyerte a Barcamp Startup versenyét. Az alkalmazást fejlesztő GPS City Guide Kft. tavaly októberben a Finext Startup kockázati tőke társasággal 1,5 millió euró befektetésről írt alá megállapodást.

Update: A tíz szereplős döntőt az osztrák fejlesztésű MySugr alkalmazás nyerte meg, amely a cukorbetegek által használható okostelefonos segédeszköz az étrend és egyéb kondíciók nyomon követésére, szabályozására. A PocketGuide azonban szintén bekerült az első három helyezett közé, így a fejlesztők a Szilícium-völgyben egy három hetes befektetői "turnén" vehetnek részt.

5 millió felhasználó felett a Prezi
Milliárdos tőkeinjekciót kaptak hazai IT cégek
Poken: felturbózott digitális névjegykártyák

MIT: egészen hihetetlen arányban fuccsolnak be az MI-projektek

Egy friss kutatás szerint nem magával a technológiával van probléma, hanem a túlzott elvárásokkal és a hibás integrációs megközelítésekkel, ami azonban az elképesztő összegű befektetések megtérülését is kérdésessé teszi.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.