Az alapítók a díj meghirdetésével a hazai internetes kereskedelmet kívánják támogatni és népszerűsíteni. A versenyben mindazon vállalkozás részt vehet, amely online kereskedelmi tevékenységet folytat. A megváltozott szabályrendszernek köszönhetően idén harminc, a legtöbb internetes szavazatot elnyert és pályázatot is benyújtó vállalkozás közül kerülhet ki a győztes.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a CIB Bank mint alapítók, a Kirowski pedig mint főtámogató 2005-ben közösen hívták életre az Év Internetes Kereskedője Díjat. Az elismerést idén az az internetes kereskedő vállalkozás kapja, amely a vásárlók internetes szavazása, illetve a benyújtott pályázat alapján a szakmai zsűri döntése szerint a legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem fejlesztéséért, elismertetéséért. A szervezési feladatokban és zsűriben részt vesz a Budapesti Corvinus Egyetem E-Business Kutatóközpontja, valamint a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület is.
Egy hónapig lehet ajánlani | Az idei közönségszavazás a www.evker.hu oldalon zajlik október 21-ig. A szavazást egy nyereményjátékkal is ösztönzik a szervezők. A játék keretében egy 100 ezer forint értékű bankkártyát kap az a szavazó, aki elsőként a legpontosabban tippeli meg, hogy hány szavazatot fog regisztrálni a közönségszavazás időszaka alatt a www.evker.hu honlap.
A közönségszavazás során értékelhető az a vállalkozás, amely termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesíti. További feltétel, hogy a vállalkozás Magyarországon legyen bejegyezve, magyar nyelvű honlapja legyen, függetlenül annak típusától, azaz az adott vállalkozás a honlapon értékesítést végezzen és a megrendelés a honlap felületén történjen. Idén először a díjért folyó versenyben való részvétel feltétele rövid pályázat benyújtása is.
Harmincból egy | A szakmai zsűri azt a harminc, legtöbb internetes szavazatot gyűjtő e-kereskedőt értékeli, aki 2010. október 21-éig a pályázatot is benyújtja. A pályázati adatlap szintén a fenti honlapról tölthető le. A közönségszavazást követően kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a harminc legtöbb internetes szavazattal értékelt vállalkozás közül választja ki az Év Internetes Kereskedőjét.
A zsűri a pályázaton megküldött információk elemzésével együtt értékeli — többek között — a vállalkozások üzleti modelljeit, az üzleti eredményeket, pályázott weboldal fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minőségét, az ismertséget, és nem utolsósorban, hogy mennyire felhasználóbarát.
A tavalyi nyertes a Bookline.hu lett, amely az elmúlt évek során másodszor részesült az elismerésben.
Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben
A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak