Az amerikai céget elsősorban online kereskedőként és cloud szolgáltatóként ismerik, ám az oldalain és termékein elhelyezett hirdetésekből is egyre komolyabb összeget kasszíroz.
Hirdetés
 
Ugyan még nem borítja meg a házon belüli erőviszonyokat, de a hirdetésekből származó bevétele nagyon erősen növekszik az elsősorban más területekkel beazonosított Amazonnak - derül ki az eMarketer felméréséből. A kutatócég első ízben készített beszámolót és előrejelzést az amerikai óriásvállalat hirdetési bevételeinek alakulásáról, ami önmagában is mutatja, hogy a cégnél jelentős fejlemények zajlottak az elmúlt időszakban ezen a területen.


Növekedő pénzhalom  Ahogy a fenti ábrán is látható, az Amazon tavalyi reklámbevétele meghaladta a 609 millió dollárt, idén pedig várhatóan 835 milliónál áll meg a mutató. A jövőre nézve pedig csak az amerikai piacon várhatóan két éven belül összejön az 1 milliárd feletti bevétel. Ráadásul ez a bevétel lényegesen magasabb profitrátát hoz, mint mondjuk amekkorát a webáruház forgalma képes produkálni.

A reklámbevételekről a cég nem közölt egyelőre pontos számokat, így az eMarketer kimutatása több "puha" forrás és információ alapján állt össze. A kutatás szerint elsősorban az Amazon saját áruházában elhelyezett hirdetésekből származnak a pénzek, azon belül is a keresési találatok felett/mellett bérelhető helyek fogynak jól. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen egy tavalyi felmérés szerint az interneten terméket kereső emberek 30 százaléka az Amazon boltjának keresőjénél indítja a kutatást, ami körülbelül kétszer annyi, mint ahányan ugyanezt a Google keresőjével teszik. 

Az óriási forgalmat lebonyolító webáruház mellett a cégnek több saját tulajdonú oldalról is érkezik reklámbevétele, de egyre nagyobb forrást jelentenek a milliós nagyságrendben forgalmazott e-könyv-olvasók és táblagépek is. Az Amazon például árengedményt ad legújabb generációs Kindle-jére, amennyiben a vevő vállalja, hogy meghatározott helyen és formában hirdetéseket kap az eszközre.

Infó, ami a Google-nek sincs ■ Az Amazonra mint hirdetési szolgáltatóra már csak azért is érdemes odafigyelni, mert olyan releváns adatbázissal rendelkezik a vásárlóiról, amelyről még a Google és a Facebook is maximum álmodozhat. Annál ugyanis nem sok értékesebb információ van hirdetési szempontból, mint az, hogy a megcélzott fogyasztói kör milyen termékekért volt hajlandó korábban pénzt áldozni. Mert ugye egy dolog, hogy kik lájkolják a Louis Vuitton Facebook oldalát, és egy teljesen másik, hogy kik azok, akik valóban képesek kifizetni egy táskáért egy átlagos havi fizetésnek megfelelő összeget.

Az Amazon Kínában veri meg a Google-t
A Google már körbefutja a nyomtatott médiát

Milliószám tiltja ki áruházából a szabálytalan appokat a Google

Az androidos ökoszisztéma MI-támogatta védelmi rendszerének elképesztő mennyiségű tesztet kell napi szinten elvégeznie. A Google 2025-ös jelentéséből több érdekes adatra is fény derült a téma kapcsán.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.