A Google és a kínai kormány huzavonája tovább folytatódik, bár egyre többen veszik biztosra, hogy a Google végül a kivonulás mellett dönt. Mint ismeretes, Kínában csak úgy indulhatott el a Google lokalizált szolgáltatása, hogy a keresővállalat beleegyezett a találatok erős szűrésébe.
Felemás országimázs | Amellett, hogy Kína gazdaságilag és technológiai szinten is rohamléptekkel halad előre, a helyi politika nem igazán veszít szigorából. Az internetes cenzúra kifejezetten erős, az országban tilos minden pornográf tartalom, minden olyan oldal, amely a kínai politikát bírálja, valamint a vallási témák is feketelistán vannak.
A Google már többször közölte, hogy ugyan annak idején beleegyezett a cenzúra fenntartásába, ám ezt az állapotot nem szándékozik örökké fenntartani. Nem sokkal később a keresőóriás képviselői bejelentették, hogy Kínából eredeztethető hackertámadások indultak az általuk üzemeltetett oldalak ellen, és konkrétan kilátásba is helyezték, hogy amennyiben Kínában nem normalizálódik a helyzet, készek teljesen kivonulni az országból.
Rámozdultak | A Google vezérigazgatója, Eric Schmidt még a múlt héten is olyan bejelentést tett, miszerint hamarosan pontot tesznek az ügy végére, ám az nem hangzott el, milyen megoldást képzeltek el. A Wall Street Journal bennfentes információkra hivatkozva azt jósolja, hogy hamarosan feloldják a Google.cn cenzúrázását, ám Kínában pont ennek az ellenkezőjére készülnek.
Ezt támasztja alá, hogy most először szólalt meg az ügyben a kínai kormány legfelső szintje. Li Yizhong ipari és informatikai miniszter élesen bírálta a Google tevékenységét, és megfenyegette a keresővállalatot. Nyilatkozata szerint azonnali retorziók lépnek életbe, amennyiben a Google "felelőtlen és törvénysértő lépéseket" tesz.
Mindenesetre Kínában sokan már a piac újrafelosztásán munkálkodnak. A helyi Baidu kereső iránt egyre nagyobb az érdeklődés, és már nem csak kínai vállalatok, hanem nemzetközi - köztük amerikai - hirdetők is jelezték, hogy a Google szolgáltatásai helyett a Baidun hirdetnének.
Kína harmadik leglátogatottabb weboldala, a Sina szóvivője is kijelentette: készek az oldalukba integrált Google keresőt megváltoztatni, amennyiben a vita tovább folytatódik.
A helyi kereskedelmi képviseletektől a hirdetési ügynökségekig többen eleve a Baiduhoz vagy másik helyi szolgáltatókhoz irányítják a hirdetőket. Az EuroAsia Leo Burnett ügyvezetője, Vincent Kobler például egyértelműnek tartja a helyzetet: "Ha ügyfelekkel beszélünk, egyöntetűen a Baidu irányába tereljük őket. A Google ügyében a kínai kormány nagyon határozott állásponttal bír, és ez csakis a helyi Google szolgáltatás leállításával végződhet" - magyarázta.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak