A világ legnagyobb informatikai vállalata, a Hewlett-Packard erősen kezdte 2009 novemberében induló pénzügyi évét. A nyilvánosságra hozott eredmények azt mutatják, idén már nem kizárólag arról fognak szólni a hírek, melyik cég hány embert bocsát el.

Míg tavaly ilyenkor csökkenő bevételekről, zsugorodó profitrátáról és alaposan megvágott vezetői javadalmazásról szólt a HP jelentése, most ugyanazokban a rublikákban szebb, nagyobb számok sorakoznak, a vállalat vezetője pedig magabiztosan nyilatkozik az elkövetkező hónapokról. Mark Hurd elégedetten konstatálta, hogy a munkatársak remek munkájának hála a nyomtatók, személyi számítógépek és szerverek piacán is nagyobb tortaszeletet tudhat magának a kaliforniai cég.

A kínai motor  |  Az egyszeri tételektől megtisztított profit elérte a részvényenkénti 1,1 amerikai dollárt, ami a tavaly ilyenkori 0,93-mal és a most várt 1,06-os értékkel összehasonlítva is kiváló eredmény. A nettó árbevétel bőven átlépte a 30 milliárd dolláros határt (a 31,2-es eredmény nyolc százalékos emelkedést jelent), amihez leginkább a BRIC-országok, azaz Brazília, Oroszország, India és Kína járultak hozzá. Ezekben az országokban több mint 40 százalékos bővülést tud felmutatni az óriásvállalat. Magyarország számára reményt keltő lehet, hogy már Európa egyes térségeiben is a vártnál jobb eladásokat realizáltak.

A jó negyedéves eredményekkel párhuzamosan a HP éves célszámait is megemelte, még ha nem is hatalmas mértékben. Az árbevételi terv például az eddigi 121,5 milliárdról 122,5 milliárdra emelkedett. A második negyedéves előrejelzéseket szintén felfelé módosították.

Nem volt elég áru  |  Termékekre bontva a teljesítményt az látszik, hogy elsősorban az alacsony árfekvésű notebookok és az új nyomtatók fogytak nagy számban. Olyannyira, hogy Hurd elemzőkkel tartott konferenciabeszélgetésen arról kesergett, hogy bárcsak több termékük lett volna raktáron.

A növekvő kereslethez a készletállomány bővítésével próbál alkalmazkodni a vállalat, de ezek az intézkedések várhatóan csak a pénzügyi év második felében éreztetik majd hatásukat. A HP-nek így is sikerült a PC-eladásait 15 százalékkal növelnie, ami az IDC kutatócég várakozásaiban szereplő 11 százalékos iparági bővülést lényegesen meghaladja.

Most az üzleti szférán a sor  |  A negyedéves eredmények elsősorban a konzumerpiac élénkülésének köszönhetőek, de elemzők úgy vélekednek, hogy idén már a vállalati szféra is élénkülni fog. Az utóbbi időszakban leállított vagy elhalasztott fejlesztéseket előbb-utóbb mégis meg kell lépni, így a szerverek, tárolórendszerek, alkalmazások és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások terén szintén erős pozícióval rendelkező HP számára bőven lesz lehetőség az előrelépésre.
 

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.