Az USA-ban a karácsonyi bevásárlást óriási kedvezményekkel nyitó nap adatai alapján semmiféle válság nincs. Az online áruházakban sosem látott mennyiségű pénzt hagytak az amerikaiak.
Hirdetés
 

Ha az amerikai online kereskedők aggódtak is, miként alakul az idei Black Friday, az mindenképpen alaptalannak bizonyult. Az Egyesült Államokban hagyományosan a karácsonyi vásárlás nyitó eseményének számító fekete péntek ugyanis óriási érdeklődést és rekord számokat hozott.

Ezen a napon a kereskedők hosszabbított nyitva tartással és különleges akciókkal ösztönzik a fogyasztókat. Idén 11,4 milliárd dollár volt a napi összbevétel, ami 6,6 százalékos éves növekedést, egyben abszolút csúcsot jelent.



Szokványos jelenet egy amerikai boltban: online nem kellett tülekedni

Könyökölés helyett Bár óriási tülekedés, sőt erőszakos cselekedetek kísérték a szezonnyitást a hagyományos áruházakban, az idei fekete péntek kiemelkedő nyertesei egyértelműen az online kereskedők lettek.

Különböző mérések szerint idén 24-26 százalékkal költöttek többet a vásárlók az interneten, azaz a teljes növekedéshez képest körülbelül négyszer erőteljesebben bővült ez a szegmens.

800 millió dollár
feletti összbevétellel zárták a múlt pénteket a webshopok.
Friss számítások alapján múlt hét pénteken bőven 800 millió dollár feletti forgalmat könyvelhettek el az elektronikus áruházak. Az aukciós oldalakat nem számítva a legnagyobb forgalmat az Amazon.com érte el, de szintén kiemelkedő figyelmet kapott a Wallmart és a BestBuy is online felülete is. Összesen körülbelül 50 millió ember kereste fel ezeket a szájtokat, ami 35 százalékkal több látogatót jelent, mint a 2010-es eredmény.

Mobil rendelés Nem meglepő módon a mobil eszközökről érkező forgalom szintén rekord méretű arányt ért el. Az e-boltok látogatóinak közel 15 százaléka okostelefonról és táblagépről érkezett. A vásárlási kedv ugyanakkor itt nem volt annyira erős, mint a hogymányos eszközök előtt ülőknél, hiszen a teljes forgalom 10 százalékát sem érték el a mobilról indított megrendelések.

Az Apple táblagépére azért érdemes külön is kitérni: az iPad-tulajdonosok kiemelkedően jó vásárlónak biznyultak, hiszen a konverziós arány itt megközelítette az 5 százalékot. Azaz majdnem minden huszadik látogató vásárlással fejezte be az iPad-en zajló böngészését, ami kiemelkedően szép aránynak tekinthető.

Webáruházzá változik a YouTube
Félünk bankkártyával fizetni az interneten [infografika]

Kiber hétfő És a kasszacsörgésnek várhatóan még nincs vége, hiszen ma a Cyber Monday következik. A kifejezetten online vásárlásra kihegyezett kereskedelmi napon a webáruházak elsöprő többsége kínál egyszeri, akár csak egy óráig élő ajánlatokat a vásárlóknak, akik az előző héten esetleg nem vettek meg mindent, amit szerettek volna.

Előrejelzések szerint a mai nap több mint 120 millió amerikai böngészheti a netet akciók után. Ez a szám szintén lényegesen jobb, mint a tavalyi 107 milliós szint. A mobil eszközökről érkező forgalom valószínűleg megduplázódik, hiszen az említett azonnali ajánlatok miatt érdemes lehet buszon ülve vagy ebéd közben is rápillantani a webshopok kínálatára.

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.