Egyik oldalról az egyre több integrált informatikai és távközlési szolgáltatást kínáló Magyar Telekom, másik oldalról pedig az egyre több közvetlen támogatást nyújtó szállítók szorongatják a Synergont. A tőzsdei cég új stratégiája alapján öt fő területen akar erősíteni a következő időszakban.

A hagyományos, fővállalkozói és projektvezetői szerepet ellátó rendszerintegrátorok a jövőben egyre nagyobb gondban lehetnek. A cégeknek nem kedvezett az sem, hogy a gazdasági válság következtében leállították vagy elhalasztották az informatikai beruházásokat is, emiatt pedig a piaci szereplők között is élesebb árverseny indult meg a kevés megmaradt ügyfélért.

A rendszerintegrátoroknak komoly versenytársuk akadt az eddig velük szoros partnerségben dolgozó szállítókkal is, akik a termékeken lévő egyre kisebb árrés miatt globális szinten is egyre inkább betörnek a szolgáltatások területére, és egy kézből próbálják meg kiszolgálni az ügyfeleket. Másik oldalról a nagy távközlési cégek nyomulnak, amelyek a hagyományos telekommunikációs szolgáltatásokból származó csökkentő vagy éppen stagnáló bevételeiket akarják az integrált informatikai és távközlési szolgáltatásokból származó bevételekből, amely az előrejelzések szerint jelentős felfutás előtt áll.

Új stratégia |  Nem csoda, hogy a legnagyobb hazai rendszerintegrátorként a Synergon is váltani kényszerül. – A cég már az előző években is abba az irányba mozdult, hogy a hosszú távú szerződések arányát növelje, ezek ma már a teljes árbevételünk 40-45 százalékát teszik ki - hangsúlyozta Lazarovits Márk, a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatója, aki a tavaly kötött szerződések közül kiemelte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság eszközszállítási tenderét, a Magyar Államkincstárral megkötött Microsoft Enterprise Agreement szoftverlicenc-szerződést. illetve az Invitel IP hálózat rendszertámogatási szerződését.

- Az elmúlt három esztendőben a cégcsoport az új tulajdonosi kör döntése alapján a költséghatékonyságra törekedett, ennek köszönhetően tavaly jelentős változások történtek a cég szervezetében is. Emiatt azonban kevesebb figyelmet fordított a Synergon az innovációra, pedig áldozni kell erre is, hogy meg tudjuk magunkat különböztetni a versenytársainktól – hangsúlyozta Vida Szabolcs, a jelenleg már a Synergon Csoport árbevételének mintegy 90 százalékát adó Synergon Rendszerintegrátor Kft. ügyvezetője.

Ennek érdekében feltérképezték, hogy melyek azok a területek, amelyeken a technológiai tudás mellett az adott terület üzleti működésével kapcsolatban is üzleti megoldásokkal tudnak előállni, és ezeken a területeken dedikált kutatás-fejlesztési keretet biztosítanak a további iparági ismeretek megszerzésére. A cég a jövőben közvetlen szolgáltatási modell alapján szeretne működni, azaz bár a jövőben is alkalmanként dolgozhatnak alvállalkozókkal, nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy az adott projekthez, illetve rendszerüzemeltetéshez szükséges tanácsadói, iparági tudás házon belül álljon rendelkezésre – fogalmazott Vida Szabolcs.

Uniós forrásokból |  Lazarovits Márk felsorolta, hogy a cég új hároméves stratégiája alapján melyek lesznek a kiemelt területek, ahol tovább szeretnének erősíteni. Hozzátette, mivel várhatóan ezután sem lesz sokkal több finanszírozási lehetősége a szervezeteknek, olyan területeket szemeltek ki, amelyeken jelentős Európai Uniós források állnak rendelkezésre.

Ezek között vannak a különböző környezetvédelmi megoldások, a közlekedési informatika – elsősorban az utastájékoztatás és a forgalomirányítás, de akár az elektronikus jegyrendszerek is, a katonai rendszerek (minősített NATO-szállítóként a Synergonnak már jelenleg is erős pozíciói vannak ezen a téren), az elektronikus igazságszolgáltatási rendszerek, továbbá az adatszivárgás elleni rendszerek.

A szolgáltatások területén növekedési pontot jelenthetnek a menedzselt szolgáltatások és az alkalmazásüzemeltetés – tette hozzá a vezérigazgató.
 

Az ügyfelek megtalálták az online kárbejelentés gyenge pontját

A problémát meglepő módon úgy hívják, hogy generatív mesterséges intelligencia.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.