Az IDC adatai szerint a hagyományosan gyengébb év elejei időszak is erős volt, folyamatos nő a táblagépek piaca.
Hirdetés
 
Noha a leszállított táblagépek száma még jócskán elmarad az okostelefonéktól (216 millió, 2013 Q1), a növekedés irama, dinamikája meglehetősen hasonlít a kisebb kijelzőjű készülékekéhez. 2012-höz képest az idei év első negyedévére 124,4 százalékos növekedést produkált ez a termékkategória, derül ki az IDC aktuális, a táblagépek piacát vizsgáló felméréséből

Nincs év elejei pangás  Csak ebben a negyedévben (2013 Q1) 49,2 millió készüléket szállítottak le a gyártók, amivel sikerült meghaladni 2012 első felének összesített eredményeit, túlszárnyalva ezzel az IDC várakozásait. Míg a mobiloknál a Samsung vette át az uralmat, addig a táblagépeknél az Apple vezeti a ranglistát a 19,5 millió leszállított táblagéppel, ami így meg is haladta a 18,7 millióról szóló jóslatokat. Az IDC elemzői szerint ez ellentmond a korábbi gyakorlatnak, hiszen az Apple az év elején mindig gyengébb eredményeket produkált a rendkívül erős ünnepi szezon utóhatásaként. Ezen kívül az első negyedévben már csak azért is visszafogták magukat a vásárlók, mert kivárták a tavaszi termékbejelentést.
 




2013 első negyedévének TOP 5 tabletgyártója, illetve azok piaci részesedése


Az iPad széria legutóbbi tagját azonban októberben dobta piacra a gyártó, ami annak ellenére lett hatalmas siker, hogy a bejelentést követően mindenki csak fanyalgott. Az azóta eltelt pár hónapban nem fulladt ki a 8 colosra zsugorított, és a Retina kijelző felbontásától bőven elmaradó iPad mini, így ez alaposan feljavította az év első negyedévének eredményeit. Összességében tehát az Apple 2012 első negyedévéhez képest 11,8-ról 19,5 millióra emelte a leszállított táblagépek számát, ami 65 százalékos növekedést jelent.

A Samsung még pedálozhat  A Samsung éppen a napokban jelentette be legújabb, olcsó táblagépét, amire szüksége is van, hiszen a koreai gyártó egyelőre csak a piac 17,9 százalékát fedi le tabletjeivel. Persze ez is kiváló eredmény, de messze van az okostelefonos számoktól. Emlékeztetőül: ott a Samsung 70,7 millió mobilnál tart, ami 32,7 százalékos részesedést biztosít. Nem véletlen, hogy a gyártó folytatja a tabletek uniformizálását, az utolsó pár példány egy az egyben a Galaxy S3, illetve S4 formáját másolja, így törekedve arra, hogy a táblagépre nézve rögtön azonosítható legyen a gyártó és a termékvonal. A Samsungnál még durvább az ugrás, mivel a 2012-es eredményekhez képest 282 százalékos növekedésről beszélhetünk, hiszen a 2 millió darabos tablet állományt feltornázták 8,8 millió darabra.



Tabletek: halmozzák a sikert (fotó: prlog.org)

Az ötös toplista további szereplőit nézve az állítható meg, hogy óriási a leszakadás az Apple-höz és a Samsunghoz képest. A harmadik helyet az Asus szerezte meg 2,7 millió táblagéppel, ami így is erős, 350 százalékos növekedés 2012-höz képest. Persze a 0,6 millióról nem volt nehéz ekkora ugrást végrehajtani, aminek elsődleges eszközei a Google számára gyártott Nexus 7, illetve Nexus 10 tabletek voltak. A karácsonyi időszakban sziporkázó Amazon ebben a negyedévben visszaesett a negyedik helyre, mivel a vásárlási láz lecsengése után már nem volt akkora érdeklődés a Kindle termékvonal iránt. 

Fetűnt a Microsoft  Elsőként jelent meg a listán a Microsoft a Surface RT és Surface Pro táblagépek összesített adataival, ami 900 ezer darabot jelent az IDC szerint. Már ezzel a szerény eredménnyel is sikerült a piacból 1,8 százalékos részesedést kihasítani, ami főleg annak fényében tisztességes eredmény, hogy a Surface Pro-t csak februárban kezdték meg értékesíteni Kanadában és az Egyesült Államokban, amit hamarosan egy sor további ország követ.

A többi gyártóhoz tartozó, Windows 8 és Windows RT alapú tabletek továbbra is küzdenek a piaci részesedésért, amit jól tükröz, hogy ezekből a gépekből összesen 1,8 millió darabot tudtak leszállítani a gyártók.

Először kelendőbb az okostelefon, mint a buta 
iPad mini: kis tablet, kis siker
Olcsó tabletet dob piacra a Samsung 
 

Ez az alkalmazás figyelmeztet rá, ha valaki a közelben okosszemüveget használ

A hobbiprojektként kiadott Nearby Glasses azokat az egyedi azonosítókat keresi, amelyeket a minősített Bluetooth-termékekhez rendelnek.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.