A világ egyik legnagyobb informatikai vállalatának első negyedéves eredményei azt mutatják, az IT-ra fordítható büdzsé növekedni kezdett. Az IBM a most lezárt három hónapos periódus során 22,9 milliárd USD árbevételt könyvelhetett el, ami 5 százalékkal jobb az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest. A nettó profit ennél is nagyobb örömet válthatott ki a részvényesekből, hiszen a 2,6 milliárd dollár 13 százalékos bővülésnek felel meg.
Növekvő várakozások | A vállalatvezetés egyúttal megemelte éves célszámait is: részvényenként 11,2 dollár nyereséget terveznek 2010-ben. Ez az elemzői konszenzust (11,12 USD) kissé, a vállalat korábbi kalkulációját (11 USD) jócskán meghaladja.
Az IBM portfoliójából a szoftverlicenc-értékesítés teljesített kiemelkedően, hiszen 11 százalékos bevételnövekedést ért el. Ez a szegmens a maga 5 milliárdos szeletével azonban eltörpül a szolgáltatásokból származó 13,7 milliárdhoz képest. Ez utóbbival kapcsolatban pedig aggasztó mutató, hogy az új szerződéskötések összértéke 2 százalékos visszaesést mutat 2009 első negyedévéhez képest is. Nyilvánvaló, hogy ez nem túl bíztató a cég jövőbeli bevételeinek alakulása szempontjából.
Hullámvasút | Részben ennek tudható be, hogy a tőzsdezárás után bejelentett, amúgy szép adatokra a részvényindex a kedd reggeli nyitáskor 2 százalékos visszaeséssel reagált. Elemzők szerint a másik ok abban keresendő, hogy az IBM papírjai az utóbbi időszakban folyamatosan emelkedtek a pozitív jelentésre alapozva, így most természetszerűnek tekinthető némi profitrealizálás.
Az IBM részvényárfolyamának alakulása az elmúlt napokban

(Forrás: Yahoo! Finance)
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?