Hogy itthon sem a távoli jövőben fog mobilizálódni az informatika, arra szemléletes adatokkal szolgál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése [PDF]. A hivatal felmérése szerint 2011 végén több mint 4,3 millió internet-előfizetés volt itthon, és ennek durván fele már mobilinternet. Ez utóbbi valamikor a tavalyi utolsó negyedévben lépte át a 2 milliós nagyságrendet, december végére pedig már megvolt az első szolgáltató is, amelynek sikerült hétszámjegyű előfizetői kört gyűjteni.

Szárnyal a mobil ■ Miközben a DSL-vonalak száma két év óta gyakorlatilag változatlan (800 ezer körül ingadozik), a kábelszolgáltatóknál pedig csak relatíve enyhe emelkedés tapasztalható (782-ről 964 ezerre nőtt ez a szegmens 2009 vége óta), így az elmúlt évek internet-előfizetői növekedése mögött szinte kizárólag a mobilnet felfutása áll. 2008 és 2011 közöt évente 40-60 százalékos bővülést mutat az előfizetői szám ezen a területen.
Kétségtelenül fontos mérföldkőhöz érkezett azzal a hazai internetes fejlődés, hogy az előfizetések felét már a mobilnet adja, ám ez még nem jelenti azt, hogy adatforgalomban vagy árbevételben is ekkora súllyal lenne jelen. A mobil adatforgalom például két év alatt "csak" bő 70 százalékkal hízott, miközben az előfizeti szám ennek majdnem duplájával.
Pénz beszél ■ A bevételekből a darabszámhoz képest szintén kisebb mértékben veszi ki a részét a mobil. Mindez annak ellenére így van, hogy a hagyományos DSL-vonalak és a kábeltévés szolgáltatók árai meredeken zuhantak az utóbbi időszakban, a mobilinternet pedig fajlagosan jóval többe kerül az előbbieknél. A tavalyi bő 140 milliárd forintos összforgalom mindössze 27 százalékot (38 milliárdot) tesz ki a mobilinternetes szolgáltatások bevétele. Azonban a trend itt is markánsan látszik: két éve még csak a teljes forgalom 18 százalékát adta a vezeték nélküli szegmens.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak