Az Oracle kihasználja szoftveres erőfölényét, és tudatosan a cég szervereladásainak megnyirbálására törekszik a HP szerint. Az Oracle képviselői ugyanakkor azt gondolják, hogy éppen a HP az, aki kétes praktikákkal tartja a piacon bizonyos termékeit.
Az adatbázis-piac legjelentősebb szereplője, az Oracle még tavasszal jelentette be, hogy nem fejleszt több szoftvert az Intel Itanium szerverprocesszorára, vagyis megszünteti az erre alapuló termékek támogatását. A vállalat indoklása szerint az Intel világossá tette, hogy az architektúra ideje lejárt, és a jövőben az x86-os modellekre koncentrál. A HP viszont egyes szervereit – például az Integrity családban – ma is Itanium chipekre építi, így az Oracle döntése igen fájdalmasan érintette ezen a területen. A cég saját adatai szerint az október 31-én végetért negyedévben 23 százalékos piacvesztést, ezzel pedig több mint félmilliárd dolláros bevételkiesést szenvedett el.

7,4 milliárd
dollárba került a Sun Microsystems 2009-ben bejelentett felvásárlása, amelyet az Oracle tavaly januárban zárt le, és ezzel a HP vagy az IBM mellett maga is a szerverpiac jelentős szereplőjévé vált.
A HP már június közepén bíróságra vitte az ügyet az Egyesült Államokban, mivel álláspontja szerint az Oracle szerződésszegő módon visszaélt szoftveres erőfölényével: szándékosan kényszeríti rá versenytársának ügyfeleit, hogy annak termékei helyett Sun szervereket vásároljanak.

Kezdődik a meccs  A HP, amely Mark Hurd vezérigazgató átigazolását követően már összerúgta a port hagyományos szövetségesével, időközben az Európai Unió versenyhatóságánál is megpróbálja kijárni az üggyel kapcsolatos vizsgálat megindítását. A vállalat szerint erre azért van szükség, mert a kétféle szabályozás más-más kérdéseket vet fel az Oracle gyakorlatával szemben. A HP szóvivője kijelentette: cége minden lehetséges módon arra törekszik, hogy rákényszerítse az Oracle-t a vele és közös ügyfeleikkel szemben való kötelezettségeinek betartására.

Természetesen mindezt az Oracle sem hagyta szó nélkül: a szoftvercég megfogalmazásában a HP most végigturnézza a világ jogi fórumait, mindegyiknél elpanaszolva, hogy pont az Oracle miatt veszít piacot. A vállalat ezen felül tisztességtelen üzleti magatartással vádolta meg a HP-t, amit a bíróság előtt is kész bizonyítani. Állításuk szerint ugyanis az Intel csak azért invesztál még mindig az Itanium chipekbe, mert a kulisszák mögött erre vonatkozó megállapodást kötött a HP-val. A vádra hivatalosan még egyik fél sem reagált.

Indul a költöztetés  Ezalatt a HP annak érdekében is megtette az első lépéseket, hogy átmentse üzleti kritikus Itanium szervereit az x86-os infrastruktúrába. A vállalat frissen bejelentett menetrendje olyan rendszerekkel egészült ki, amelyek lehetővé teszik az Itanium és a Xeon alapú szerverek együttes felhasználását: az akár 32 foglalatos új Superdome például lehetővé teszi mindkét processzorcsaládra épülő blade-ek egymás mellé helyezését. Annak ellenére, hogy folytatódik az Integrity vonal, illetve a HP-UX, az OpenVMS vagy a Nonstop rendszerek Itaniumra való fejlesztése, a Xeon szervereken futó Windows és Linux változatok esetében is megkísérlik biztosítani az Itanium/HP-UX magas rendelkezésre állását.

Ároffenzívát indít az AMD a szerverpiacon
Az Oracle az IBM után ered a szerverpiacon

A HP az új termékek kapcsán kiemelte az ügyfelek befektetéseinek védelmét, ami az Integrity körüli bizonytalanság legfőbb forrása. A pénzügyi szektorban, az egészségügyben vagy mondjuk a telekommunikáció területén alkalmazott, felsőkategóriás szerverek vásárlói ugyanis azért fizetik ki borsos összegeket, mert biztosítani akarják, hogy alkalmazásaik hosszú távra tervezhetően, kiesés nélkül működjenek.

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.