Korea, Japán és Németország magasan vezeti az ipari robotok mennyiségi rangsorát, itthon csak tizedannyi gép jut a megfelelő számú dolgozóra. A szállítások 2010 óta világszerte meglódultak.

A Philips kínai gyárában egyelőre több száz kétkezi munkás szereli össze ugyanazokat az elektronikai eszközöket, amelyeket a gyártó hollandiai üzemében 128 robotkar állít össze, és a Philips azt tervezi, hogy néhány éven belül kínai gyártósorai mellé is több mint egymillió robotot állít. A Foxconn egyelőre ezerszámra veszi fel az új munkásokat, de már az elektronikai óriás is nagyon közelinek érzi a termelés árában a kritikus pontot: nem csoda, hogy 2012-re 300 ezer gép üzembe helyezését tervezte, 2013 végére pedig ugyancsak egymillió robotot működtetne különböző létesítményeiben.

A robotikában nincs válság  A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) a nyáron tette közzé a robotok gyártását, értékesítését és felhasználását nyomon követő statisztikáit, amelyben félelmetes ütemű felfutásról számol be: a 2008 utáni visszaesés ellenére tavaly már 38 százalékkal több ipari robotot szállítottak, mint egy évvel korábban, a világszerte üzemben lévő gépek száma pedig elérheti az 1,4 milliót is.



 

A sűrűséget, vagyis a robotok számának 10 ezer ipari dolgozóra vetített arányát tekintve 347 darabbal Dél-Korea vezeti az országok közti rangsort, ráadásul a koreaiak eszközállománya továbbra is hatalmas tempóban növekszik. Európát a Japán után harmadik helyezett Németország képviseli a dobogón, Magyarország a világátlagtól elmaradva a szűkebb régió középmezőnyében foglal helyet.



A növekedésből a fejlődő piacok jelentősen kiveszik a részüket, hiszen Kína, Brazília vagy Thaiföld egyenletesen kapaszkodik felfelé, de a nagyokat még nem közelítik meg: Németországban például 19 533 ezer ipari robotot vásároltak 2011-ben, ami 38 százalékos éves növekedést jelent. Az emelkedő vagy eleve magas mutatók gyakran az autógyártással hozhatók kapcsolatba, hiszen az összes iparág közül ezen a területen alkalmazzák a legtöbb robotot.


 

Európában 66 százalékos éves növekedéssel összesen 43 800 egységet értékesítettek az előző évben, ami ugyancsak az autóipari fejlesztésekkel függ össze. Ez utóbbiak különösen látványosak a közép- és kelet-európai országokban, ahol az éves bővülés régiós átlaga 89 százalék, és Törökországban, ahol az alacsony bázis a 156 százalékos fejlődést is lehetővé tette.

Mérséklődik az ütem  Az elektronikai iparban világszerte 31 500 új robotot telepítettek, vagyis 20 százalékkal többet, mint 2010-ben. Ez egyben a 8,5 milliárd dolláros globális piac közel negyed részét adta, ami a teljes rendszereket tekintve (vagyis kiegészülve a szoftverekkel, a perifériákkal vagy a mérnöki munkával) simán eléri a 25,5 milliárdot. A szövetség az elkövetkező években szerényebb, de folyamatos, egy számjegyű növekedésre számít.

 

Robot raktárosokat állít munkába az Amazon
Vitapartnerré avanzsálhatnak a robotok

 

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.