2010. január 27-én mutatta be Steve Jobs azt a tabletet, amitől 26-án még senki sem tudta, mit is várjon, 28-án pedig már mindenki ilyet akart. 29-étől pedig az összes többi gyártó azon igyekszik, hogy hasonlót hozzon össze.
Tablet, táblagép, tábla-PC... A fogalmak már léteztek korábban is, és egyes gyártóknak már konkrét eszközeik is léteztek ebben a kategóriában. Ennek ellenére az Apple valami olyasmit tervezett, ami egy teljesen új korszakot nyitott a kategória történelmében, teljesen újradefiniálva azt. Azóta már az iPad 2-re várunk, miközben a hardvergyártók mindegyike folyamatosan próbálkozik valami olyan versenytárs piacra dobásával, ami legalább megközelíthetné az Apple tabletjének hihetetlen sikerét.

Az évforduló tiszteletére a Mashable és az Onswipe infografikáját magyarítottuk, a vizuálisan megerősített adatok ugyanis ez esetben beszédesebbek a sok szövegnél...


iPad teszt: nem is tudtuk, hogy ennyire akarjuk
iPad 2: 7+1 pletyka a titokzatos táblagépről
Samsung Galaxy Tab: az iPad-kihívó egy nagyra nőtt telefon

AWS S3: 20 év alatt több száz exabájt

Szombaton, március 14-én volt húsz éve, hogy az Amazon elindította a nyilvános Simple Storage Service-t, azaz az S3 szolgáltatást.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.