A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a Mobilitás és Multimédia Klaszter együttműködésében májusban újra Innovációs TechShow-t rendeznek a hazai innovációk bemutatására, amelyhez fejlesztői verseny is kapcsolódik.
Az előző sikeres rendezvények után májusban újra Innovációs TechShow keretében lehet megnézni és akár kipróbálni olyan hazai informatikai fejlesztéseket, amelyek akár világsikerré is válhatnak. Ehhez kapcsolódóan indult a "Keressük Magyarország új Neumannjait" elnevezésű nyílt, országos verseny is, amelyre április 8-ig bárki benevezheti saját sikervárományosát.

Jöhet a vérfrissítés A "Magyar Innovációs TechShow" kiállításon bemutatandó legjobb 21 pályaművet egy független szakmai zsűri választja ki. A legjobb pályázók 2011. május 17-én egy magyar és nemzetközi magas szintű delegáció, majd május 18-án egy nyílt, egész napos program keretében, közel 500 résztvevő előtt mutatkozhatnak be.

A kiállítás kapcsolódik a magyar soros elnökség infokommunikációs programjaihoz, így a kiállításra beválogatottak a hazai és uniós szakmai, illetve döntéshozói elit előtt mutathatják be jövőbe mutató megoldásaikat.

A szervezők olyan high-tech megoldásokat várnak, amelyek a következő feltételeknek felenek meg:
Infokommunikációs technológiákra épülő, nemzetközi szintű újdonságtartalommal     rendelkező high-tech megoldások elsősorban az egészségipar, a zöld gazdaság, vagy  a kreatív iparágak terén.
Az infokommunikációs technológiákra épülő high-tech megoldás legalább bemutatható és működő prototípus állapotban van.
Az infokommunikációs technológiákra épülő high-tech megoldást az elmúlt 1-3 évben fejlesztették ki.

A versenyre április 8-ig lehet pályázni, további információért az NFM honlapjára érdemes ellátogatni.

A Bitport videós tudósítása a tavalyi TechShow-ról

TechShow: hogyan lesz világsiker egy jó ötletből?
3D és hibridtévé: magyar fejlesztések a világhír kapujában

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.