Közel negyedével nőttek a kínai Huawei Technologies távközlési vállalat bevételei 2010-ben. A vállalat a napokban jelentette be, hogy második legnagyobb elosztóközpontját Magyarországon hozza létre.
Hirdetés
 
A Huawei hétfőn közzétett éves jelentése szerint a legnagyobb kínai távközlésieszköz-gyártó cég bevételei 2010-ben 24,2 százalékkal növekedtek, és elérték a 185,2 milliárd jüant (28,4 milliárd dollár). A vállalat a külföldi eladásai 33,8 százalékkal 120,4 milliárd jüanra ugrottak. A Huawei nettó nyeresége tavaly 30 százalékkal bővült, elérte a 23,8 milliárd jüant (3,6 milliárd dollár), ami a forgalom 12,8 százalékának felelt meg.

A növekedés elsősorban a távközlési hálózatok, berendezések és a globális szolgáltatások területén fokozódó keresletnek volt köszönhető - nyilatkozta Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a cég alapító elnöke.

140 országban A Huawei külföldi eladásai az összes értékesítésnek tavaly mintegy 65 százalékát tették ki, 5 százalékponttal többet, mint egy évvel korábban. A hazai piacon viszonylag szerényebb - 9,7 százalékos - bevételemelkedést értek el. A sencseni székhelyű távközlési vállalat a világ 140 országában van jelen termékeivel és megoldásaival, de az Egyesült Államokban eddig többször is kudarcot vallott a piaci terjeszkedéssel, így nem járt sikerrel a 3Com vagy a 2Wire akvizíciójával vagy a 3Leaf Systems szabadalmainak felvásárlásával sem.

A Huawei erős pozíciókkal rendelkezik Magyarországon is, így a kínai szállító végezheti el a Vodafone Magyarország következő generációs hálózatának kiépítését is. Ennek, valamint a további régiós terjeszkedési szándéknak is köszönhető, hogy a cég múlt héten bejelentette, felfuttatja magyarországi ellátóbázisának termelését, és így Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátóközpontja a világon. A Huawei Kínán kívül csak Brazíliában működtet ilyen központot.

Vodafone-Huawei: együtt gyorsulnak Magyarországon
Magyar egyetemistákat támogat a Huawei


A Huawei 2009-ben hozta létre Magyarországon kísérleti jelleggel a Europe Supply Center (ESC) elnevezésű ellátóközpontját azzal a céllal, hogy komplex ellátási hálózatot építsen ki a távközlési berendezésekkel kapcsolatos piaci igények kielégítésére a cég érdekeltségi területén Európában, az észak-afrikai és közel-keleti országokat felölelő Mena régióban, majd a későbbiekben Észak-Amerikában és a FÁK országokban. Az MTI tájékoztatása szerint a központ exportja tavaly 600 millió dollárt tett ki, az idén 100 százalékos növekedést várnak.

Végre pénzt is látna a nagy MI-fejlesztőkből a most 25 éves Wikipédia

Miután a modellek betanításának és az MI-chatbotok működtetésének is az alapja az online enciklopédia lerablása, a Wikimédia Alapítvány olyan új megállapodásokat jelentett be, amelyeken keresztül a Microsoft, a Google, a Meta és a többiek is áldozhatnak néhány dollárt a Wikipédia fennmaradására.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.