Érdekes, új színfolt a hazai fejlesztő startupok világában a Mobilitás és Multimédia Klaszter első gyorstesztelő napja. Az azonnali, tömeges visszacsatolás elvét megcélzó rendezvénysorozat nyitó eseménye még hordozott gyerekbetegségeket, ám a lelkesedés és a metodika már rendben volt.
Hirdetés
 
Az Innovációs TechShow rendezvénysorozat csak az első eleme annak a folyamatnak, amellyel a Mobilitás és Multimédia Klaszter az új fejlesztések, ötletek és termékkezdemények megszületésében segédkezik. Míg a TechShow-k esetében a hangsúly az újdonságok bemutatásán van, a HiTechTEST egy élő, tömeges tesztkörnyezetet biztosít a félkész mobil- vagy számítógépes alkalmazások számára. A budapesti Toldi moziban megrendezett első tesztnapon főként egyetemisták és főiskolások vettek részt tesztalanyként. A Bitport is csatlakozott néhány tesztelő csoporthoz: bár kissé döcögősen indult az újfajta megközelítésű esemény, a folyamat közben valóban születtek előremutató eredmények.


Instant-teszt: a visszajelzés szóban és írásban is azonnal érkezik.

Mit tennél ebben a helyzetben? Az oktatási intézményekben kicsit eklektikus stílusban meghirdetett tesztelési lehetőségre egyenként és különféle csoportokban, például tankörök formájában érkeztek hallgatók. A Toldi mozi előterében szűkösen, kerek kávéházi asztaloknál szorongtak a félkész (tehát béta állapotú, vagy épp teljesen működő, de még nem kereskedelmi forgalomban lévő) fejlesztések gazdái, és várták a tesztalanyokat, akik a helyszín adottságai miatt kissé nehézkesen, de körbejárták az összes kiállító bázisát.

A HiTechTEST alapjául az innovációelmélet új irányzata, a Steve Blank és Eric Ries nevével fémjelzett Lean Startup Movement szolgált. Ennek a módszertannak a lényege a villámgyors feedback loopokra, azaz visszacsatolás-ciklusokra épülő termékfejlesztés, amely a végfelhasználók, illetve a valós vagy potenciális vásárlók folyamatos “vallatásából” táplálkozik. A megközelítés arra esküszik, hogy minden termék- vagy szolgáltatásfejlesztés előnyére válik, ha folyamatos interakcióban van a végfelhasználóval.  Ezekből az interakció-kísérletekből tudnak a fejlesztés gazdái egyre árnyaltabb képet kapni arról, hogy mit is akar a piac, és hogyan kezelhetők a potenciális jövőbeni vásárlók. A névadók ezt a mószertant a “Build-Measure-Learn”, Építs - Mérj! - Tanulj! folyamattal írják le.
Többek között a 2010-es Innovációs Nagydíj nyertese, a CallMix egyik nyílt tesztjére ültünk be, ahol egy tankör vette körül a plazmatévére kötött tesztgépeket és telefonokat. A telefonhívásokat automatikusan megjelenő webes információk megjelenítésével összekapcsoló szolgáltatás első találkozásunk óta sokat fejlődött, főként felhasználói felületét tekintve, ám a csoportból tesztalanynak választott fiatal lány számára mindössze egy rövid, funkciókat felsoroló előadás állt rendelkezésére ahhoz, hogy használatba vegye.

Pontosan ez a HiTechTEST metodikája: nem előadásokkal vagy marketingszövegekkel igyekeznek meggyőzni a tesztelőket az adott termék hasznosságáról, inkább mindenkivel éles helyzetet szimulálnak. A tesztalany ezért itt is a PC-s alkalmazás telepítésétől kezdve annak testreszabásán át egészen az éles használatig mindent "védőháló nélkül" vitt végig.

A fejlesztők már a folyamat figyelése közben lejegyezhettek több olyan észrevételt, netán hibát, amelyen ők maguk átsiklottak, ám egy külső szemlélő éles helyzetben rávilágított ezekre. A félórás teszt végén pedig mind a tesztelő, mind pedig a tankör többi tagja szóban és írásban is véleményt nyilvánított a fejlesztés egészéről, a látott és tapasztalt használati élményről, az esetleges hibákról és a további fejlesztési lehetőségekről.


Kiváló példa a HiTechTESZT hatékonyságára: az elkapott pillanatban a tesztelt alkalmazás "megadta magát", a hasonló esetek sokat segítenek a fejlesztőknek.

A várakozási idő nulla A módszer előremutató jellegét pont ez az azonnali és tömeges visszajelzési rendszer adta. Egy átlagos fejlesztési és tesztelési folyamat során a készítők kiadják a működő alkalmazás bétáját, majd pedig reménykednek abban, hogy a felhasználók élnek a visszajelzésre rendelkezésre bocsátott eszközökkel. Ezek után napokat, de néha hónapokat kell várni értékelhető számú vélemény beérkezésére, ráadásul a visszajelzéseket már torzítja a közvetettség, az írott forma tömörítése, az interakció hiánya.

A HiTechTEST keretében a visszajelzések több szinten érkeztek. A legfontosabb mindenképp a közvetlen beszélgetés, a használat közben elhangzott megjegyzések, kérdések által leszűrt tapasztalat. Sokat jelent, ha a tesztfolyamat közben valahol elakad a "magára hagyott" felhasználó, ha tanácstalanul néz a lehetőségekre, vagy ha rákérdez, hogyan is kéne folytatnia - a fejlesztők itt máris nagy piros felkiáltójelekkel látják el saját dokumentációjukat. Ezen kívül kérdőívek, szabadszavas fogalmazások módszerével is gyűjtötték a véleményeket, ráadásul a tesztelők számossága speciális megoldásokat is lehetővé tett. Például egy alkalmazást két tesztcsoporttal két különböző szempontból is ki lehet próbáltatni, vagy egy több megjelenési formában tervezett megoldásból egy csoportnak az egyiket, a következőnek a másikat megmutatni, és a reakcióból leszűrni a különbségeket.

Az MMKlaszter mindenképpen sorozatként képzeli el a tesztnapokat. A tervek szerint még több típusú oktatási és egyéb intézmény bevonása, egyetemekre kihelyezett napok szervezése is napirendre kerülhet, ahogy a részt vevő innovátorok felismerik a módszer előnyeit.

Magyar webrádió: egy hónapig egy BKV-jegy áráért
Az ötlet nem elég: TechShow 2011 beszámoló
Európának is bemutatkozhatnak a hazai fejlesztők

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.