Kiváló pénzügyi eredményekkel, de kevés részlettel szolgált a Google negyedéves jelentésének elemzői tájékoztatóján.
Amit nagyon muszáj, azt kiadjuk. Minden másról hallgatunk. Valami hasonló mottó lehet kiragasztva a Google vezetőinek irodájában, mert most is úgy táncoltak el a direkt kérdések elől, ahogy egy veterán politikusnak is nehezére esne.

Rátettek egy harmaddal Azért tőzsdei cégként így is meglehetősen részletes adatokat kell közölniük, tehát az mindenképpen kiderült, hogy a harmadik negyedév teljes (partnerekkel együtt elért) árbevétele megközelítette a 10 milliárd dollárt. Egészen pontosan 9720 millió jött össze, ami "szerény" 33 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest.


A nettó profit meghaladta a 2,7 milliárd dollárt, ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a cég profitrátája javuljon. Tavaly ilyenkor még közel 30 százalékát megtarthatta bevételeinek a cég, míg most ez "csak" 28 százalék lett. Mennyiségileg persze így is jóval több marad a kasszában, de a befeketetők mostanában kifejezetten azon aggódtak, hogy ne szálljanak el a vállalat kiadásai.

190 millió
androidos készülék van forgalomban jelenleg.
Larry Page
, a Google vezér-igazgatója az elemzői tájékoztatón kínosan ügyelt rá, hogy a fenti adatoknál sokkal többet ne tudjanak kihúzni belőle. Azért néhány részletet megosztott az érdelődőkkel, érdekes módon ezek mind nagyon pozitív számok voltak. Az egyik ilyen konkrétum a mobilos árbevételek óriási növekedése: egy év alatt 1 milliárdról 2,5-re nőtt az innen származó pénzmennyiség. Sajnos Page azt már nem volt hajlandó elárulni, konkrétan honnan (mobil hirdetések, keresés, alkalmazásokba épített felületek stb.) jöttek ezek a bevételek. Azt viszont még elmondta, hogy jelenleg 190 millió készüléket tartanak számon, amelyen a cég operációs rendszere, az Android fut.

Pluszban vannak A tájékoztatón természetesen több kérdés is elhangzott a cég nemrégien mindenki számára elérhetővé tett közösségi megoldásával, a Google+-szal kapcsolatban. A vezérigazgató itt is csak egyetlen számot osztott meg a nyilvánossággal: a felhasználói létszám elérte a 40 milliót (az már más kérdés, hogy ebből mennyien aktívak). Az általában visszafogott Page ráadásul már-már eufórikus állapotban nyilatkozott a felhasználói létszám növekedési üteméről, ami szerinte annak ellenére elképesztően gyors, hogy még csak a kezdet kezdetén járnak.

A felszínen tehát minden a legnagyobb rendben van, de talán nem alaptalanok azok az aggodalmak, amelyet néhány napja egy Google-nél dolgozó fejlesztő véletlenül hozott nyilvánosságra. Ebben több ponton élesen kikel a jelenlegi célok és stratégia (vagy éppen annak hiánya) miatt, és többek között a Google+ fejlesztését is megannyi kritikával illeti. Ez a negyedév mindenesetre még nem a kritikusok beigazolódott aggodalmáról szólt. Meglátjuk, hogy alakul mindez jövőre...

Zsírosra kereste magát a Google
Top tízben a megnyitott Google+

Hadat üzent az adatporszívózó MI-fejlesztőknek a Cloudflare

A cég alapból kitiltja ügyfelei oldaláról a minél több internetes információt felszippantani akaró MI-botokat. A tartalomgyártó weboldalak üzemeltetői pedig egy új szolgáltatásnak köszönhetően "belépő díjat" szedhetnek a webet pásztázó robotoktól.
 
Hirdetés

Így újult meg Magyarország leggyorsabb mobilhálózata

Közel 100 milliárd forintos beruházással, a rádiós és maghálózat teljes modernizációjával zárult le a Yettel történetének egyik legnagyobb műszaki fejlesztése.

A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.