A tavalyi, gyakorlatilag stagnálással egyenértékű, egy százaléknál is kisebb növekedéshez képest lényegesen jobb évet, éveket jósol az IDC a félvezető-gyártóknak az előttünk álló periódusban.
Miután tavalyelőtt és tavaly is éppen csak pozitív tartományban tudott maradni a félvezetők világpiaci forgalmának növekedése, idén valóságos üstökösként viselkedhet a szegmens, amennyiben helytállónak bizonyul az IDC néhány napja kiadott éves előrejelzése. A neves piackutató cég szakemberei szerint 2013-ban 4,9 százalékkal 319 milliárd dollárra emelkedhet a félvezetőkből származó bevétel világszinten. A lendület a jelek szerint nem fog hamar elveszni, hiszen 2016-ban 368 milliárd dollárra várják a forgalom emelkedését, ami évente átlagosan 4,1 százalékos növekedési ütemet jelent.


Gond volt bőven  Miközben 2011-ben leginkább a természeti csapások miatt maradt gyenge a forgalomnövekedés, az éppen csak magunk mögött hagyott 2012-es évben cunami nélkül is csak úgy tornyosultak a problémák. A piackutató jelentése ez utóbbiakra a személyi számítógépek iránti gyenge kereslettől a félvezetőárak csökkenésén át az euróövezeti adósságszolgálati válságig bezárólag számos piacmozgató tényezőt sorol fel.

Nem túl nagy meglepetés, hogy az eladásokat a mobil eszközökbe épített chipek húzták felfelé, de jelentős volt a kereslet az egyre okosabb járműveket készítő autógyártók irányából is. Az IDC szerint ezek a területek fogják az elkövetkező években is az alapját adni a prognosztizált nagyobb növekedésnek, miközben a PC-piactól továbbra sem várható főnixmadárra hasonlító feltámadás.

Szegény Európa ■ Regionális bontásban Európa és Japán félvezető-kereslete alakul majd a leggyengébb mutatókkal. A lassuló GDP-növekedési ütem ellenére Kínában, Indiában és Brazíliában nem lanyhul a kereslet az okostelefonok, táblaszámítógépek és autóipari elektronikai termékek iránt. Az Egyesült Államokban pedig a 4G hálózat terjedése, a mobil elektronikai eszközök használatának növekedése, a hálózati infrastruktúra bővítése garantálja majd a félvezető alkatrészek iránti kereslet növekedését az elkövetkező öt évben.

10 százalékkal
nő idén a félvezető-gyártók forgalma a szórakoztató-elektronikai eszközökbe szerelt alkatrészek esetében.
A médiakészülékek, e-könyvek, blu-ray lejátszók félvezetői iránti kereslet átlagon felüli bevételnövekedést hoz majd a félvezetőiparnak, miközben a hagyományos DVD-készülékek alkatrészigénye tovább csökken. Összességében a szórakoztató-elektronikai készülékek félvezető alkatrészeinek kereslete 2013-ban 9,8 százalékkal, a 2016-ig terjedő ötéves periódusban pedig áltagosan évente 6 százalékkal emelkedik majd.


Az autók iránti globális kereslet emelkedése és a járművek elektronikai felszereltségi szintje növekedésének köszönhetően az iparág átlagosan évi 5,9 százalékos bevételnövekedést generál majd a félvezetőiparnak a 2016-ig terjedő időszakban.

Az Apple lett a félvezetőgyártók legjobb vásárlója
Visszavettek az idei félvezetőeladási számokból
 

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.