A piaci fellendülés jelei egyelőre nem igazán látszanak a Synergon első negyedéves számaiban, amely két jelentős szerződés kiesése miatt 346 millió forintos veszteséggel zárta az első negyedévet. A cégvezetők leváltását követően még a második negyedévben új stratégiával indulna el a tőzsdei cég.
Az idei első negyedévet 4,152 milliárd forint konszolidált bevétellel és 346 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta a Synergon Informatika Nyrt., szemben az egy évvel korábbi 3,831 milliárd forint bevétellel és 44 millió forint adózott veszteséggel - a jelentette a társaság a BÉT honlapján.

A negyedéves árbevétel a tavalyi azonos időszakhoz képest 8 százalékkal növekedett, ami a BKV 2010-es évben megkezdett Forgalomirányítási és utas tájékoztatási rendszer fejlesztési projekt első, sikeresen átadott üteméhez, valamint a BKV Kassza projekt utolsó üteméhez; továbbá a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatala felé teljesített projekthez volt köthető.

Nem látszik a fellendülés
A nemzetközi pénzügyi standardoknak (IFRS) megfelelően készült gyorsjelentés szerint az első negyedévet kedvezőtlenül befolyásolta az, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium felmondta a Microsoft licencszerződést, amelyből 226 millió forint értékvesztés keletkezett. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság által felmondott projekt miatt pedig 110 millió forintos céltartalékot kellett képeznie a társaságnak.

Synergon: távozó vezetők
Megégette magát a Synergon a tűzoltóknál

Jeszenszky Zoltán, a Synergon Informatika Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke a gyorsjelentés kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a társaság gazdálkodási adatai alapján is az látszik, hogy csak nagyon nehezen indul el a piaci fellendülés.

A társaság igazgatótanácsa javaslatára egy átfogó, a Synergon működési és struktúra váltását, valamint a 2011. évi stratégiáját meghatározó terv készült, amelyet várhatóan az idei év második negyedévében indítanak el. A Synergon Csoport új stratégiája alapján a társaságot a megújuló piaci igényekhez alakítanák, az átalakítás részeként a közelmúltban jelentették be az eddigi cégvezetők távozását.

Bűncselekmények gyanújával készült feljelentés a KRÉTA-rendszer ügyében

A 2019-ig visszatekintő kormányzati átvilágítás "gyanús mintázatot" talált, ennek nyomán pedig 40 oldalas feljelentés készült a KRÉTA, a Neptun és az állami iratkezelők 100 milliárd forintot is meghaladó kifizetésit illetően.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.