Mostanában az üzleti világ szinte térdelőrajtban várja, mikor megy végre tőzsdére a Facebook. Bár erről még nincs hivatalos információ, a közösségi oldalt működtető vállalat újabb nagy izmosodásnak indul.
Hirdetés
 
Már manapság is több mint 3000 dolgozó áll a világ legnépszerűbb közösségi szolgáltatása mögött, ám akár másfélszer ennyien is lehetnek jövőre. A vállalat üzemeltetési igazgatója, Sheryl Sandberg szerint ráadásul nem csak a nyugati parti főhadiszállást tömik tele újoncokkal: 2012 elején egy új irodát is nyitnak New Yorkban, amely főleg új fejlesztőket vár majd, akik teljesen új funkciók és szolgáltatások megalkotását kapják feladatként.


Sheryl Sandberg a bővítést felvezető sajtótájékoztatón

Felrázva és keverve A hivatalos bejelentés mellett más források arról is beszámolnak, hogy a vezetőség szerkezete is átalakul a következő hónapokban. Ez leginkább annak a fényében érdekes hír, hogy bár a kezdeti időszakban több ilyen változás is előfordult, a Facebook már évek óta szinte teljesen stabil vezetői struktúrával működik.

Az AllThingsD információi egy teljesen új szemléletű elrendezésről szólnak, ahol a dizájnnal, fejlesztéssel és stratégiával foglalkozó csapatokat és vezetőiket különféle "termékek" és fő vezérelvek köré csoportosítják, lesz például ilyen hibrid csoportja a személyes adatok kezelésének, vagy a kommunikációnak is.

A csúcson kell okosnak lenni Bár ez utóbbi értesülést hivatalosan nem kommentálta a közösségi óriás, a hírt boncolgató üzleti-informatikai magazinok egyetértenek abban, hogy ez már a tőzsdei készülődés része. Sokan már tavaly várták a Facebook-részvények megjelenését a Wall Streeten, ám a vállalat soha nem nyilatkozott még egyértelműen ebben a témában. Most azonban, hogy lassan elfogynak a behálózható, még "Facebook-szűz" felhasználók, a terjeszkedés felől teljesen más stratégia irányába kell fordulni.

Nem céget, inkább embereket vásárol fel a Facebook
Még mindig él és virul a kacsa a Facebook-telefonról
Így vájkál adataink között a Facebook

A mostani átszervezések többek szerint hasonlóak lehetnek, mint amilyeneket a Google élére sok éves szünet után visszatért Larry Page hajtott végre. Page hét integrált termék-fókuszterületet hozott létre, amelyeket korábban elkülönített fejlesztési és termékmenedzsment csoportok kezeltek: a Chrome, közösségi szolgáltatások, az Android, a YouTube, a tudásmenedzsment, a hirdetés és a geolokáció körül azóta egységes csoportok dolgoznak, mindegyikben közösen dolgozó fejlesztőkkel, marketingesekkel, kereskedelmi szakértőkkel.

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.