A cloud computing elterjesztését zászlajára tűző EuroCloud szövetség szerdán rendezte első nagyszabású összejövetelét. A 14 helyszínen egyszerre megtartott programban hazánk is képviseltette magát.

A kontinensen már 28 országban jelen lévő, hivatalos képviselettel viszont egyelőre ezek felében rendelkező EuroCloud azért bontott zászlót, mert az alapító cégek úgy látták, hogy a felhő alapú informatikai szolgáltatások európai piaca széttöredezett, országonként különböző szabályok vonatkoznak a szolgáltatókra. Ezen a helyzeten is változtatna az iparági szervezet, amelynek magyarországi szervezete egy évvel ezelőtt mutatkozott be.



Online kapcsolás  A május 23-án tartott EuroCloud Day 2012 rendezvénysorozat keretében a tagországokban szervezett konferenciákon Párizstól Budapestig egyszerre hallgathatták meg a résztvevők Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnökének előadását a European Cloud Partnership kezdeményezés részleteiről. A digitális ügyekért felelős uniós biztos már tavaly világossá tette, hogy a cloud computing kiemelt területét képezi munkájának, és ennek kihasználására idén elkészül a kontinens cloud computing stratégiája.

Mostani beszédében megerősítette, hogy ez a munka folyik, és idén be is fog fejeződni. A stratégia sarokpontjait többek között a sztenderdizálás, a jogi és adatbiztonsági kérdések, illetve az ezekre adandó közös európai válaszok alkotják. A Neelie Kroes beszédében kiemelte, hogy az EU viszonylatában 1,5 millió új munkahely teremtődhet kizárólag a cloud iparág fejlődésének következtében.

 Neelie Kroes beszéde az EuroCloud Day 2012 rendezvényen

A félnapos rendezvény során számos hazai és nemzetközi szakértő, gyakorlati tapasztalattal rendelkező vállalati felhasználó mondhatta el véleményét az egyre nagyobb figyelmet követelő, formálódó iparágról. Az IDC kutatócég hazai képviseletvezetője, Komáromi Zoltán például elmondta, hogy itthon egyelőre nem látszik jelentős tételnek a tavaly mért 1,3 milliárd forint összbevétel, ami idén várhatóan dinamikusan fog nőni, de még mindig csak 1,6 milliárdos tortát fog jelenteni. Ennek ellenére a trend egyértelmű, és mi sem fogunk kimaradni az expanzióból, maximum a nyugati államokhoz képest némi késéssel.

A cloud stratégia megalkotásának fontosságát az IFUA Horváth & Partners vezető tanácsadója, Mezei Szabolcs abban látta, hogy így talán le lehet bontani azokat a szervezeteken belül és között, különösen az államigazgatásban tetten érhető határokat és falakat, amelyek akadályozzák az üzleti modell és a technológiai fejlesztés elterjedését.

Futó Iván, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tanácsadója megerősítette, hogy a közigazgatásban és az adóhatóságnál is lennének olyan felhasználási területek, ahol a cloud computing szolgáltatások hatékonyabbak tudnának lenni a jelenlegi megoldásoknál. Polgár Pál, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség projektvezetője elmondta, hogy "kicsiben" már el is kezdték ezt a fajta munkát: a tervek szerint 2014. januárjától indulhatna el a közép-magyarországi régióban a hosszú ideje tervezett önkormányzati alkalmazásszolgáltató-központ; az itt szerzett tapasztalatok alapján történhet meg az országos kiterjesztés.



A nemzetközi mezőny tagjaként előadó Rainer Zinow, az SAP on-demand megoldásokért felelős senior alelnöke egy érdekes belső információt is megosztott a hallgatósággal. Főnökéhez, a közelmúltban az SAP által felvásárolt SuccessFactors-tól átigazold Lars Daalgardhoz be sem lehet menni már egy új fejlesztéssel úgy, hogy azt hagyományos számítógépen mutatják be. A cloud technológia és a mobil eszközök összefonódását jól jellemzi, miszerint az adataik alapján az SAP megoldásokat használó ügyfelek körében a jelentések mintegy 60 százalékát már mobil eszközökön keresztül kérik le, a felsővezetők körében pedig ez az arány megközelíti a 100 százalékot.

Keresik a legjobb hazai cloud szolgáltatókat
A cloud iránti bizalmat erősítené az új iparági szervezet
 

A konferencia további részében tartott kerekasztal beszélgetésben részt vevő befektetők szinte kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a befektetési lehetőséegeket meghatározó négy "i"-ből immár valamennyi működik: az innováció terén korábban sem volt hiány, az invesztíció a Jeremie vállalkozás-fejlesztési programokkal itthon is megoldódott, a korábban hiányzó inkubáció is beindulni látszik az olyan kezdeményezésekkel, mint a Valley Connect vagy a Colabs. Emellett pedig egyre több hazai startup vállalkozás gondolkozik internacionálisan, azaz nem itthon, hanem nemzetközi terepen próbál érvényesülni.

Major Gábor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda vezérigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy egy cloud szolgáltatásban gondolkozó vállalkozás jelenleg "nagyon olcsón juthat pénzhez", a szükséges infrastruktúra megvásárlásához szükséges összeg akár 70 százalékát is fel tudja venni támogatásként. Szabó Dávid, a Microsoft regionális cloud stratégiai tanácsadója azt emelte ki különbségként, hogy amíg egy induló magyar vállalkozás többnyire hazai terepen akar boldogulni, addig például egy román cloud startup rögtön a nemzetközi lehetőségekben gondolkozik. 

Ezt erősítette meg a nap utolsó, innovációs kerekasztalának résztvevője, Taivainen Krisztián is: a cloud alapú dokumentumkezelő megoldást fejlesztő Elastoffice ügyvezetőjének megfogalmazása szerint ha Magyarországon tudnak boldogulni, akkor "bárhol máshol a világon már sokkal könnyebb lesz" a piaci bevezetés. Pethő József, a Nexon üzletfejlesztési igazgatója szerint a negyedszázada működő humánügyviteli szoftverfejlesztő cégnél félig-meddig kényszerűségből vezették be az új cloud szolgáltatást, mivel látták, hogy a piac is ebbe az irányba megy, és akadt olyan ügyfelük is, amely már ilyen modellben igényelte a szolgáltatásokat.

EuroCloud Awards  A legjobb cloud szolgáltatások elismerése céljából az egyesület idén először pályázatot hirdetett, amelyet egy öttagú szakmai zsűri bírált el. Az esemény keretében hirdették ki a győzteseket: Két kategóriában osztottak ki első díjat: a legjobb cloud szolgáltatás kategóriában a Mobileengine cloud alapú mobil munkaerő menedzsment rendszere nyert, míg a versenyszféra legjobb üzleti esettanulmánya a Telenor gyógyszeripari szektor kiemelkedő szolgáltatójánál, az Origami Group Kft.-nél bevezetett integrált kommunikációs Webiroda szolgáltatása lett.



Négy kategóriában különdíjakat ítélt meg a zsűri: a legjobb kezdő vállalkozás az Elastoffice Magyarország Kft. lett, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület pedig a cloud felhasználói különdíjat vehette át. A Tesco számára bevezetett felhő alapú HR-menedzsment szolgáltatásával a Nexon vihetett haza egy különdíjat a legjobb cloud szolgáltatássá transzformált szoftverért, míg a CE On-Demand a legerősebb nemzetközi hatást elérő szolgáltatás kategóriában nyert.

Elnapolták a Falcon 9 már-megint-történelmi-jelentőségű kilövését

Egy startup műholdakkal gyűjtené a rádiójeleket, ezek alapján pedig mesterséges intelligenciával azonosítaná és követné a gyanús járműveket.
 
Hirdetés

Blokklánccal még a sör is finomabb

Az új technológiák önmagukban is rengeteg változást hoznak, teljesen átalakítanak, vagy felgyorsítanak üzleti folyamatokat, összekapcsolásukkal azonban még több eredményt lehet elérni.

A szemünk előtt válik egymás komplementerévé a két technológia. Az okos szerződésektől, az élelmiszeriparon keresztül az energiaelosztásig, szinte nincsen olyan terület, amit ne forradalmasítana blokklánc és a dolgok internetének összehangolt működése.

a melléklet támogatója az Oracle Hungary

Hirdetés

Mesterséges intelligencia a NAS-okban

A maga nemében egyedülálló a QNAP legújabb, TS-2888X NAS MI platformja. A QuAI a gépi tanulási modellek gyors létrehozásával, képzésével, optimalizálásával és telepítésével korábban elérhetetlen távlatokat nyit meg a felhasználók előtt.

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.